Silverstone, 2012. július 6-8. ÚJ KEMÉNY KEVERÉK A BRIT NAGYDÍJ SZABADEDZÉSÉN
A történet Milánó, 2012. július 2. – Három városi pálya után a Formula 1 visszatér a versenynaptár egyik leghagyományosabb állandó versenypályájára, Silverstone-ba. A Pirelli számára ez is hazai pályának számít, mivel a cég motorsport központja Didcotban, Silverstone-tól mindössze egyórás autóútra található. A pénteki szabadedzés alatt a csapatok kipróbálhatják az új kemény P Zero gumikeveréket, melyet a jövendő versenyekre fejlesztettünk. A Pirelli sok kísérleti gumikeveréket kipróbált a tavalyi szabadedzések folyamán, 2012-ben azonban ez az első alkalom, hogy új gumikeveréket tesztelnek a csapatok egy versenyhétvégén.
A csapatok két garnitúra kísérleti kemény keveréket kapnak a két pénteki
szabadedzésre a szokásos szettek mellett, ezek tesztelése után térnek
át a sztenderd P Zero ezüst kemény és P Zero sárga lágy gumikeverékre.
Tavaly a Brit Nagydíj kezdetén esett az eső, ezért a Cinturato zöld
intermédia abroncsot és a Cinturato Blue esőgumit is készenlétbe
helyeztük.
A nagy oldalirányú erőkkel ható gyors kanyarjairól ismert
Silverstone pályán gyakran igen változékony az időjárás a
versenyhétvégén, akár 15 és 30 fok között is ingadozhat a levegő
hőmérséklete. A pályafelszín is meglehetősen durva, ami tovább növeli az
abroncskopást, az abroncs szerkezetét pedig a csúcssebességgel és
teljes gázzal megtett hosszú szakaszok teszik próbára.
A Pirelli
motorsport igazgatójának nyilatkozata
Paul Hembery: „Silverstone a
Formula 1-es versenynaptár egyik leghíresebb pályája, mivel igencsak
próbára teszi a pilótákat, az autókat és az abroncsokat. Ezért
döntöttünk úgy, hogy itt teszteljük a jövő évre szánt, új, kísérleti
kemény gumikeveréket a szabadedzésen. Az új abroncs valamivel szélesebb
hőmérsékleti skálán működik, így a csapatok könnyebben a megfelelő
hőmérsékletre hozhatják a gumikat. De mivel ilyen kiegyensúlyozott a
verseny, feltétlenül biztosítani szeretnénk, hogy egyetlen csapat se
kerüljön előnyösebb helyzetbe. A lehető legjobb teljesítményt szeretnénk
elérni az abroncsainkkal, ezért ez remek alkalom nekünk is, és a
csapatoknak is, hogy több információt szerezzünk egy új gumikeverék
potenciális hatásáról, és adatokat gyűjtsünk a jövőre nézve. Silverstone
nagyon gyors pálya kiszámíthatatlan időjárással, így az abroncsok jó
teljesítménye és a hatékony stratégia fontos szerepet játszik a verseny
kimenetelében.”
A pilóta nyilatkozata
Paul di Resta (Force India): „Silverstone
nagyszerű versenyhelyszín, nekem hazai pálya, ráadásul olyan hely, ahol
igazán ki lehet próbálni, mit tud egy Formula 1-es autó, különösen az
aerodinamikai tapadás és az irányváltás terén. Mindenki a Maggotts és a
Becketts sebességét emlegeti, mivel tényleg nincs ezekhez fogható kanyar
egyik pályán sem. Amikor kevés üzemanyaggal, új abronccsal futunk az
időmérőn, az mámorító érzés, de azonnal fel kell pörgetni a gumikat,
hogy jó köridőt érjünk el. Élvezem a pálya új szakaszát is, és amikor a
következő évben visszamegyünk, egyre jobb lesz. Az új kiképzés új
előzési lehetőségeket teremtett, különösen a DRS bevezetése óta, és
nagyon izgalmas itt vezetni, bár rendkívüli módon igénybe veszi az
abroncsokat.”
A Pirelli tesztpilótájának nyilatkozata
Lucas di Grassi:
„A 2010-es Brit Nagydíjon vezettem az új Silverstone pályán és nagyon
izgalmas volt: nagy sebesség és nagy energia a legfőbb jellemzői, ami
nagy hatással van az abroncsokra az aerodinamikai tapadás miatt. De a
vonóerőt is próbára teszik a lassabb és technikásabb szakaszok,
különösen a gyorsulás tekintetében, amikor egyszerre kell kanyarodni és
gyorsítani. A kemény és a lágy abroncs nagyon jó kombináció itt, és
biztosan a lágy gumikeveréken folyik majd az időmérő. A beállítás
szempontjából az időjárás kiszámíthatatlansága jelenti a legnagyobb
kihívást, ezért nagyon oda kell figyelni az autóra és a lehető legtöbb
információt gyűjteni a szabadedzéseken. Így is könnyű hibázni egy olyan
beállítással, mely nem felel meg pontosan a versenyen a viszonyoknak.
Teszteltem a kísérleti kemény gumikeveréket idén Jerezben: koncepcióját
tekintve hasonlít a jelenlegi kemény abroncshoz, de jobb a tapadása és
kisebb a kopása. Különösen hatékony melegben és rossz pályaviszonyok
között, tehát egy gyorsabb és tartósabb abroncs a végeredmény.”
Műszaki
adatok:
• A 9-es kanyar (Copse) az egyik leggyorsabb kanyar Silverstone-ban,
melyet 290km/h sebességgel vesznek a pilóták, az autóra ható 5G
oldalirányú erő mellett. Az abroncsok futófelületi hőmérséklete
meghaladhatja a 110 fokot is ebben a kanyarban, ahol a jó oldalirányú
tapadás a gyorsaság kulcsa.
• Tavaly újraburkolták a pálya egy részét,
amikor egy új boxutca-komplexumot alakítottak ki, de a felülete
meglehetősen egyenetlen maradt. A csapatok ezért viszonylag jelentős a
leszorítóerővel futnak, ami nagy aerodinamikai tapadást biztosít, de az
egyenetlenségekhez kell állítani a felfüggesztést: ezeket többnyire
felfogják az abroncsok.
• A Pirelli még soha nem vett részt teljesen
száraz versenyen Silverstone-ban és a kemény gumikeveréket sem használta
még itt versenyen: tavaly minden autó intermédia abroncson kezdte a
versenyt, és az első öt versenyző hasonló három kiállásos stratégiát
folytatott, a kemény abroncs használata nélkül.
A Pirelli
Nagy-Britanniában
• A Pirelli didcoti központját Oxfordshire-ben
„kiváló központnak” nyilvánították, és jelenleg itt végzik az
észak-európai motorsporttal kapcsolatos feladatokat is a Formula 1
mellett.
• A Pirelli sorozatban öt győzelmet aratott a Brit Nagydíjon 1950 és
1954 között Nino Farina 158-as Alfa Romeójával és Froilan Gonzalez
625-ös Ferrarijával.
• A Pirellinek két gyára van Nagy-Britanniában: az
egyik Burton on Trentben (mely a Pirelli szabadalmazott MIRS – Modular
Integrated Robotised System – rendszerét alkalmazza), a másik
Carlisle-ban. A Pirelli nemcsak abroncsot gyártott Nagy-Britanniában, de
a hetvenes évekig egy kevésbé ismert terméknek számító gumitalpú
papucsot is.
Pirelli hírek
• A Pirelli kétnapos fejlesztési tesztet
tartott Spában közvetlenül a Brit Nagydíj előtt Lucas di Grassi és Jaime
Alguersuari tesztpilótákkal a 2010-es Renault R30 tesztautóval. A teszt
célja a jövőbeli abroncsok finomítása volt különböző időjárási
viszonyok között a legendás belga pályán.
• A Pirelli brit médianapot
szervezett múlt hónapban Silverstone-ban, ahol az újságírók
kipróbálhatták a pályát a cég legújabb abroncsain, köztük a P Zero
Trofeo R-en – egy országúton is használható versenyabroncson – és a P
Zero Silver közúti abroncson. Az új Cinturato P7 Blue is bemutatkozott,
mely az első kereskedelmi forgalomban lévő abroncs, amely ’AA’
értékelést kapott az új európai abroncscímke szabályzásban.
• A Peugeot Italia pilótája, Paolo Andreucci nyerte a San Crispino
Rallyt, az olasz rallybajnokság legutóbbi fordulóját múlt héten Pirelli
rallyabroncson. A Pirelli nyerte az ifjúsági bajnokság besorolását is a
Citroen pilótájának, Simone Campedellinek köszönhetően.
|