A Magyar Nagydíj az abroncsok szempontjából: Hungaroring, 2012. július 27-29.

Magyarországon a vonóerő és a fékezés teszi próbára az abroncsokat, ennek következtében gyakran felhevülnek az abroncsok, ami fokozhatja a gumikopást, ha a pilóták nem ügyelnek eléggé az abroncsokra. A sok szűk kanyar és a jelentős kormányzás miatt az abroncsok külső élei különösen ki vannak téve a felhevülésnek és a kopásnak, ezért rendkívül fontos a finom vezetési stílus.
Silverstone-tól és Hockenheimtől eltérően, a Pirelli nem visz kísérleti gumikeveréket a Hungaroringen tartott szabadedzésre, így a versenyzőknek a szokásos hat médium és öt lágy abroncsgarnitúra áll majd rendelkezésükre a versenyhétvégén.

A Pirelli motorsport igazgatójának a nyilatkozata:

Paul Hembery: „Magyarország nagyon különbözik az előző két pályától, mivel ez a versenynaptár leglassabb állandó pályája. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé veszi igénybe az abroncsokat: valójában egy kanyargós és csúszós pályán általában jobban felhevülnek az abroncsok, mint egy gyors, dinamikus pályán, ahol többet forog az abroncs, különösen, ha magas a levegő hőmérséklete. Tavaly Magyarországon eső is volt, így nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonnunk. Emiatt még nem áll rendelkezésünkre minden információ a slick abroncsok teljesítményéről a Hungaroringen versenykörülmények között. A sebesség és a tartósság kiegyensúlyozásával tudjuk a legtöbbet kihozni az abroncsokból Magyarországon, a kopás kontrollálásával. Hagyományosan nehéz itt előzni, ezért a pilóták a stratégiával nyerhetnek jó pozíciót a pályán. Így a szabadedzésen végzett munka kulcsfontosságú lesz a versenystratégia kialakításánál: az előző két nagydíjra való felkészülésnél erre nem volt alkalmuk a csapatoknak a rossz idő miatt.”

A pilóta nyilatkozata:

Nico Hülkenberg (Force India): „Nagyon jó emlékeim vannak a Hungaroringről, különösen 2010-ből, amikor a hatodik helyen végeztem, ami akkor a pályafutásom legjobb eredményének számított. 2009-ben is versenyeztem itt a GP2-ben, és megnyertem a versenyt. Már nagyon várom, hogy visszatérjek, arról nem is beszélve, hogy Budapestet is nagyon szeretem. Bár meglehetősen lassú pályáról van szó, nagyon nehéz jó köridőt futni, mert ezen a pályán egymást érik a kanyarok – ez jelenti a kihívást, rá kell érezni a ritmusra. Az abroncsokat nagyon igénybe veszi a pálya, mivel jóformán mindig kanyarodik az ember, és nincsenek hosszú egyenes szakaszok, ahol lehűlhetnének a gumik. Azt hiszem, itt az ideje harcba szállnunk a pontokért ezen a hétvégén, mivel elég jók vagyunk az olyan pályákon, ahol kevés a gyors kanyar, mint például Monacóban és Valenciában, ezért remélem, hogy a pályajellemzők megfelelnek majd az autóinknak.”

A tesztpilóta nyilatkozata:

Jaime Alguersuari: „Magyarország egy kicsit olyan, mint egy gokartpálya: jó szórakozás, de igen kemény próba az abroncsoknak és a pilótáknak: az ember pulzusa itt a legmagasabb az év során a nagy meleg miatt, és mert nincs idő lehűlni. A beállítás tekintetében itt futnak a legnagyobb leszorítóerővel az autók, hogy a lehető legnagyobb legyen az aerodinamikai tapadás, ami nagy megterhelést jelent az abroncsoknak, különösen a bal első guminak. A kis és közepes sebességgel vehető kanyarokban igen fontos a vonóerő és a fékezési stabilitás. Mindössze egy gyors kanyar van és ez az egyetlen előzési lehetőség is. Tavaly nagyon bonyolult volt a verseny: az intermédia abroncson kezdtük a futamot, majd áttértünk a slickre, de úgy gondolom idén egészen másképp lesz. Azok az autók szerepelnek majd jól Magyarországon ezen a hétvégén, amelyek a legnagyobb leszorítóerővel futnak, mivel itt ez a legfontosabb.”

Műszaki adatok:

  • A 700 méternél alig hosszabb célegyenes az egyetlen igazi egyenes szakasz a pályán, és a 4,381 kilométeres pálya 14 kanyarjában folyamatosan nagy megterhelés nehezedik az abroncsokra. Az autók legfeljebb 10 másodpercig futnak teljes gázzal egy kör alatt.
  • Az autók a rázóköveken futnak a hatos és hetes kanyar közti sikánban. Ennek hatására 800 kilogrammnak megfelelő erő nehezedik az abroncsokra.
  • Az autók nagy leszorítóerővel futnak Magyarországon a maximális tapadás érdekében és lágy felfüggesztéssel a vonóerő fokozása miatt, akárcsak Monacóban. Ugyanilyen fontos a pontos kanyarodási képesség is a gyors irányváltásoknál, ezért a merev első szárny biztosítja a pontos úttartást. A beállításnál azonban az is fontos, hogy ne fokozza az abroncskopást, ami meghatározó tényező Magyarországon.

 

A Pirelli Magyarországon:

  • A Pirelli először a kábeliparágba szállt be Magyarországon, melyből azután kilépett. Azóta a cég a magyar abroncspiac egyik vezető szereplőjévé lépett elő az ultra-nagyteljesítményű és környezetbarát abroncsok vonatkozásában, a P Zerótól a Scorpion Verdéig.
  • A Pirelli cseregaranciát vállal Magyarországon, a cég nagyteljesítményű termékeit biztosítva defekttel, kátyuval és egyéb úti meghibásodásokkal szemben. A garancia a vásárlástól számított 24 hónapig érvényes.
  • Mihalik Enikő magyar modell szerepelt a 2010-es Pirelli naptárban, melyet Terry Richardson fotózott Bahiában, Brazíliában.

 

Pirelli hírek:

  • A Pirelli Autodrome alkalmazás 1.5 verziója már elérhető iTunes-on. Az alkalmazás a Pirelli Formula 1-es világát mutatja be játékokon és videókon keresztül. Egy másik iTunes-on elérhető Pirelli alkalmazás, a Pirelli&C a cég üzleti működésére koncentrálva a legutolsó éves jelentést foglalja össze.
  • A Pirelli tesztpilótája, Jaime Alguersuari legutóbb lemezjátszóra cserélte a volánt, amikor meghívott DJ-ként részt vett egy négy órás partin Ibizán. Alguersuari saját diszkózenéjét játssza, és van egy keresett albuma Spanyolországban.
,

VISSZA A MELEGBE MAGYARORSZÁGON


A történet

Milánó, 2012. július 23. – A nagy-britanniai és a német esős hétvége után a Pirelli száraz, meleg hétvégét vár a Hungaroringen, az első versenypályán, mely a vasfüggöny mögött nyílt 1986-ban. A szűk és kanyargós pálya állandó létesítmény, de a városi pályák jellemzőit hordozza az alacsony átlagsebesség és a kis tapadás tekintetében, mely fokozatosan javul a hétvége során, ahogy az autók felhordják gumival a pályát.

A Pirelli a P Zero fehér médium és a P Zero sárga lágy abroncsot viszi Magyarországra: ugyanazokat a gumikeverékeket, melyeket a Német Nagydíjra is vitt. Ez a kombináció biztosítja a legjobb egyensúlyt a kanyargós Hungaroringen szükséges tapadás és a Magyar Nagydíjat jellemző 30 fok körüli levegőhőmérséklet melletti tartósság között.