Környezettudatos vezetési tippek a Volvo közreműködésével

1.    Abroncsnyomás

Az egyik prémium abroncsgyártó számítása szerint az alacsony nyomás mellett üzemeltetett gumiabroncsok 6-8 százalékkal is megdobhatják az autó fogyasztását (átlagos használat mellett.)

Ha ezt beszorozzuk a világszerte közlekedő sok millió autóval, globálisan érezhető jelenségről beszélhetünk. Tételezzük fel teoretikusan, mekkora emisszió és kiadás csökkentés lenne elérhető, ha minden egyes autós odafigyelne a gumik töltőnyomására?!

2.    Karbantartás, autoszerviz


Egy kellő rendszerességgel és alapossággal karbantartott motor sokkalta gazdaságosabb, mint egy elhanyagolt. Gondolok itt a rendszeres olajcserére, a szűrők tisztítására és cseréjére. A rendszeres szervizekre gondolj úgy, mint egy beruházásra. Ez több szempontból is igaz. Részben kevesebbet kell majd üzemanyagra költeni, másrészt kiküszöbölhetők a nem tervezett szervizköltségek. Utóbbi akár új autó vásárlásának szükségét is jelentheti.

3.    Légy megfontolot, kiegyensúlyozott sofőr


Amolyan, a Sade által megénekelt „Smooth Operator.” Próbáld kerülni a frenetikus kormánymozdulatokat, hirtelen (és szélsőséges) kigyorsításokat/fékezéseket és tarts mindig megfelelő követési távolságot.

A megfelelő sebességfokozat választása is sokat dobhat a környezettudatos (és pénztárcabarát) autóvezetéshez.

4.    Apró „trükkök”

Próbálj beépíteni vezetési stílusodba olyan apró, energiatudatos lépéseket, mint például a gázpedál felengedése lejtőn. A váltón lévő sebességfokozatok sem szentírásként funkcionálnak. Értem ezalatt azt, hogy nem bűn, ha hármas fokozatból ötösxbe kapcsolunk (azaz egy fokozatot kihagyunk.) Igaz ez visszaváltásnál is.

Ökölszabály lehet, hogy vezess az útviszonyokhoz, illetve a sebességedhez illeszkedő, legnagyobb fokozatban.

5.    Használd a Tempomatot

Ha van ilyen rendszer az autódban, használd gyakran! A Volvo tapasztalatai szerint, az ilyen rendszerrel ellátott autók gazdaságosabban működtethetők, ráadásul kevésbé lesz megterhelő egy-egy hosszabb utazás.
,Az észak-európai országok köztudottan élen járnak a környezettudatos szemlélet elterjesztését illetően. Nem hallani ökokatasztrófát okozó svédekről, vagy épp a dánok által veszélyzetetett fajokról.

Az autóiparban is hasonló a helyzet. A Volvo például kimondott élharcosa a könyezettudatos autózásnak. A következő tippeket is az emblematikus gyártó szedte pontokba.