Melyik téligumi nyerte az EVO Magazin 2013-as tesztjét?

A győztes téligumi a Continental ContiWinterContact TS850 mintázata, amelynek kiváló kormányozhatóságát is megemlítette a zsűri.

A havas burkolaton való fékezéskor (25 mérföld/óra, azaz nagyságrendileg 40 kilométer/órás sebességről), feleakkora féktávot produkált az abroncs, mint a nyárival felszerelt VW. Ilyen, viszonylag alacsony sebességnél ez bizony markáns különbség.

A Conti elvitte a vonóerő kategória első helyét is az EVO téligumi teszten. Ami pedig a köridőt illeti, sokat mondó, hogy egy olcsó kínai téli gumiabronccsal felszerelkezve, 12 másodperccel ért lassabban be a sofőr, mint a ContiWinterContact TS850-el.

Az abroncs jelenleg több méretkategóriában is akciósan kapható!
ContiWinterContact ts850 akciós téligumi ,A szakmaiság tekintetében megkérdőjelezhetetlen EVO magazin, 2013-as téli gumiabroncs tesztjén egy olyan versenyző került ki győztesen, mely „stabil, reszponzív és kiszámítható, minden körülmény között.”

A Svédországban és Németországban végrehajtott, széles skálájú tesztelés során, száraz, nedves és havas felületen is vizsgálták az abroncsokat. A győztes versenyző mindegyik kategóriában a legjobb három között végzett. (A tesztelésen egyébként köridőt, szlalom közbeni tapadást és G erőket fék és aquaplaning válaszreakciót mért, a mérnökökből és autós magazinok szakíróiból álló csapat.)