25 ÉVES A MARSO

Hogyan jött létre a MARSO?

25 évvel ezelőtt néhányan, akkor a Taurus nyíregyházi gyárában dolgozó fiatalemberként gondoltunk egy nagyot és magán vállalkozást indítottunk, hogy gumiabroncs kereskedelemmel foglalkozzunk. Erre az adott jó lehetőséget, hogy 1990-ben a gumiabroncsok kizárólagos importőri joga megszűnt és liberalizálódott a külkereskedelem. A generál importőr monopolhelyzetének megszűnésével az import gumiabroncs termékekből ellátási zavarok és áruhiány is keletkezett. Mivel a Taurus gyár nem volt vevő arra az ötletünkre, hogyan oldjuk meg a piacon keletkező űr betöltését, saját kezünkbe vettük az irányítást és létrehoztuk a MARSO-t.
Kezdetben csak a Szovjetunióban gyártott mezőgazdasági abroncsokat importáltuk, majd később a 20”- os tehergumikat is, amelyekből időnként óriási hiány alakult ki a piacon. A személyabroncsokat csak a működésünk 2. évében kezdtük el forgalmazni, ebből is csak 2 márka volt jelen akkor még a kínálatunkban: Nokian és Barum.

A kezdeti alaptőkét – ami 1990-ben még csak 1 Millió Ft volt, az eltelt 25 évben több mint 6000-szeresére növeltük és ezzel, valamint az értékesítési volumenekkel, piacrészesedéssel, a foglalkoztatottak létszámával a MARSO ma Magyarország piacvezető cégévé vált. A tevékenységünket néhány éve az ország határain túlra is kiterjesztettük, Romániában és Szerbiában működik leányvállalatunk.

Mit jelent ma a MARSO a gumiabroncs piacon?

•    Piacvezető Magyarországon, 25% piacrész személy – és teher abroncsban és kb. 50% piacrész mezőgazdasági abroncsban
•    15 saját és 9 franchise MARSOPONT szerviz Magyarországon
•    11 szerviz Romániában
•    Több mint 350 alkalmazott a 3 országban
•    Közel 1 millió darab teher – és személyabroncs eladás a 3 országban
•    23 Mrd Ft árbevétel  

Mi a titkunk?

Az üzletpolitikánknak kezdetektől fontos része volt a partnereinkkel való – legyen az munkatársunk, vásárlónk vagy beszállítónk – korrekt, kiszámítható, kölcsönösen előnyös és hosszú távú együttműködés. Úgy is fogalmazhatnám, számunkra mindig is fontosak voltak az emberi kapcsolatok.
Legtöbb kollégánk már több mint 5-10, de akár 20 éve dolgozik velünk együtt, hogy kitűzött céljainkat elérjük, valamint vásárlóinkat elégedetté tegyük.
Jó néhány viszonteladó partnerünkkel az üzleti kapcsolaton túl mutató barátságok alakultak ki. Így nem ritkák a MARSO-s rendezvényeken kívüli közös programok, kirándulások.

Ha a beszállítói kapcsolatainkra gondolok, kellemes érzéssel tölt el a gumiabroncs gyártók felénk irányuló bizalma, illetve büszkék vagyunk, hogy olyan európai márkák kizárólagos forgalmazói lehetünk Magyarországon vagy akár mind három országban, melyek ismertséget és népszerűséget tudhatnak magukénak a gumiabroncs piacon.
Igyekszünk méltóak lenni a megszerzett piaci pozíciónkhoz, és tetteinkben irányt és példát mutatni a piac szereplőinek.

Ezúton szeretnék minden velünk kapcsolatban álló partnerünknek – munkatársunknak, viszonteladónknak, beszállítónknak - köszönetet mondani a sok éve tartó együttműködésért és bízom benne, hogy ez a jövőben is folytatódni fog.

Fotók a szülinapi rendezvényekről:

A MARSO kollégáival is megünnepelte a jeles eseményt:








Szülinap a partnerek köreiben













Szülinap a beszállítók köreiben







,
A MARSO idén október 25.-én ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A negyed évszázados születésnapját megünnepelte a munkatársai, MARSO Partnerei és beszállítói körében is. Ennek kapcsán, a piacvezető gumiabroncs vállalkozás ügyvezető igazgatójával, Somlai Sándorral készítettünk riportot.