Megvédte tavalyi helyezését a MARSO Kft. teremlabdarúgó csapata

Tekintettel arra, hogy a labdarúgás mindig is népszerű volt a munkavállalók körében és az ő hobbija is ez volt, így értelemszerűen erre a sportra esett a választás. A Becser Emil (MARSO Kft.) koordinálása alatt fejlődött és jól összeszokott Becser-Márkus-Berecz-Tar „quartet” (Becser Zoltán-Márkus Tibor-ifj.Berecz Péter-Tar Attila) idén is hozta a sikereket a csapat többi tagjával együtt, hiszen az alapszakaszban, a „B” csoport legjobbjaként került a Szuperdöntőbe, amelyet 2017. február 25-én rendeztek meg Nyíregyházán. A négy hónap alatt lezajló, kétszáz mérkőzés lejátszása után a négy csoport első és második helyezettjei között két négyes csoportban dőlt el, hogy mely csapat Nyíregyháza 2016-2017 évi „Szuper terembajnoka”.

A csoportmérkőzések sportszerű, de igen magas színvonalú mérkőzéseket hoztak a szurkolók nagy örömére. A helyezésért játszó csapatok közül elsőként a MARSO Kft. az Újfehértó HSC csapatával mérkőzött meg és a MARSO Kft. csapata hozta a papírformát, így az előző évhez hasonlóan idén is megszerezte a harmadik helyezést.

Az INTERSPORT – Nyíregyházi Sportcentrum Teremlabdarúgó Bajnokságának végeredménye:
I. helyezett: Pikoló
II. helyezett: Red Wolf
III. helyezett: MARSO Kft.

A díjakat Kósa Árpád a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezető igazgatója és Czakó Gyula az Intersport Nyíregyházi Áruházának vezetője adták át a csoportbajnokoknak és a különdíjasoknak.
,
Már hagyománnyá vált, hogy a MARSO Kft. részt vesz az INTERSPORT – Nyíregyházi Sportcentrum Teremlabdarúgó Bajnokságán. Berecz Péter, a MARSO Kft. egyik tulajdonosa nagyjából 20 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy támogatja a vállalaton kívüli sportolási lehetőséget.