Időpont foglalás akár 2 perc alatt, a nap 24 órájában? Dedikált időpontok kizárólag az alkalmazás használóinak?
IGEN! Ezt mind megtalálod a legfrissebb MARSOPONT alkalmazásban!

Michelisz többször elmondta, hogy lehetőségeit mérlegelni fogja és mindenki számára megfelelő döntést fog hozni. Végül múlthét csütörtökön megtörtént a bejelentés: Norbi marad a Zengő Motorsportnál. A szívére hallgatott, és Zengő Zoltánnal folytatják a közösen megkezdett munkát.
„2010-ben, amikor az első teljes szezonunkat teljesítettük a WTCC-ben, és az első futamgyőzelmet is összehoztuk, akkor Zoliban és bennem megfogalmazódott egy közös vágy, hogy szeretnénk világbajnokságot nyerni – együtt. Néha bármennyire is tűnhetett úgy kívülről, hogy itt a vége, tovább kellene lépni, én azt éreztem legbelül, hogy a közös utunk még nem ért véget. Az érzelmi plusz, amit a csapattól kaptam az elmúlt években, egyértelművé tette számomra, hogyan képzelem el a közeljövőt.” –nyilatkozta Norbi a michelisz.hu weboldalon.
Reméljük jó idényük lesz 2015-ben is, és sikerül javítaniuk az előkelő negyedik helyen!
,