Időpont foglalás akár 2 perc alatt, a nap 24 órájában? Dedikált időpontok kizárólag az alkalmazás használóinak?
IGEN! Ezt mind megtalálod a legfrissebb MARSOPONT alkalmazásban!
Mivel a pályát csak időszakosan használják, sokat javul az állapota a
hétvége folyamán, és egyre csökkennek a köridők, ahogy az autók
felhordják gumival a pályát. Az erős fékezést igénylő szakaszok (a
kanadai pálya veszi a leginkább igénybe a féket), valamint az alacsony
és közepes sebességgel vehető kanyarokból való kigyorsuláshoz szükséges
vonóerő nagyon igénybe veszi az abroncsokat, különösen a hátsókat. A
pályafelszínnek általában igen kicsi a tapadása, ezért sokat csúsznak az
autók, ami további megterhelést jelent az abroncsoknak. Kanadában ezért
igen fontos az abroncsok állagmegóvása, és a pálya természete miatt
lehetetlen olyan hosszú ideig pályán maradni egyetlen kiállással, mint
Monacóban. Számos lehetőség van ugyan előzésre a 4,361 kilométeres
pályán, de mivel a pálya rendesen igen nyers, ez eléggé kockázatos.
Tavaly a nagy eső miatt csaknem két órára félbeszakadt a verseny,
mielőtt a McLaren pilótája, Jenson Button megnyerte a futamot hatszori
kiállás után (melyek közül az egyik áthajtásos büntetés volt). Idén
jóval kevesebb kiállásra számítunk, ha száraz marad az idő, de az
abroncsstratégia így is meghatározó szerepet játszik majd a verseny
kimenetelében.
Paul
Hembery: „Monacóból Kanadába utazunk – a szezon egyik leglátványosabb
versenyéről a másikra. Montreal nemcsak fantasztikus helyszín a
versenyhez, de nagyszerű a pálya is. Itt sokkal többet megmutathatunk
majd a lágy és a szuper-lágy gumikeverék természetes adottságából, mint
Monacóban, ahol a pilótáknak alacsony átlagsebességgel kellett futniuk, és kevés energia ment át az abroncsokon. Így nem futhattak sokáig a szuper-lágy abroncson, ami Montrealban, ahol az abroncsokra nagyobb munka vár, másképp lesz. Az abroncsok hagyományosan nagyon fontos szerepet játszanak ezen a versenyen, különösen, ha esik. Láttuk, hogy a megfelelő időben használt megfelelő abroncs tette lehetővé Jenson Button számára tavaly, hogy megnyerje a Kanadai Nagydíjat hat kiállás után. Az a verseny azonban cseppet sem volt szokványos, így még nem volt alkalmunk rá, hogy rendes körülmények között kipróbáljuk a szuper-lágy abroncsot Kanadában. A szabadedzés nagyon fontos lesz a csapatok számára a tekintetben, hogy kitapasztalják, pontosan hogyan működik, különösen tele tankkal. Sokféle stratégiára számítunk még egy csapaton belül is, mert így lehet kitapasztalni minden eshetőséget.”
Kimi Räikkönen (Lotus): „A montreali nehéz pálya, mivel a tapadás folyton változik a pályán belül is. A pályafelszín minősége szakaszonként eltérő, ezért igen fontos a megfelelő beállítás eltalálása, és azt is tudni kell, hogyan működik az abroncs a különböző felületeken. Változó időjárási viszonyokkal és hőmérsékletekkel találkoztunk eddig Kanadában az évek során, és a pálya és az abroncsok hőmérséklete nagy kihívásnak tűnik ebben a szezonban. Nincsenek nagyon gyors kanyarok, így az abroncsoknak a fékezésnél és a vonóerő tekintetében kell teljesíteniük, Az autónak jónak kell lennie a fékezésben, ha nem akarja az ember kockásra fékezni az abroncsokat.
Nekem nagyon bejönnek az idei Pirelli gumik. Ami a stratégiát illeti, a mérnökeinkkel közösen dolgozzuk ki és igyekszünk a lehető legjobb döntéseket hozni. Van, hogy pontosan eltaláljuk, mint pl. Bahreinben, van, hogy majdnem eltaláljuk, mint pl. Sanghajban. A kínai verseny és a bahreini időmérő után talán sokan úgy gondolták, hogy megőrültünk és mindig mindent elszúrunk. De a versenyen megmutattuk, mit miért csináltunk. Már Kínában is kis híján bevált a stratégiánk, de Bahreinben tökéletesen bejött. Ez a verseny része, mindenkinek ugyanolyan.”
Jaime Alguersuari: „A kanadai fantasztikus pálya, és nagyszerű volt a tavalyi verseny, amikor a boxutcából indultam és a nyolcadik helyen végeztem. Nagyon fontosak az abroncsok: igen alacsony leszorítóerővel futunk, hogy minél gyorsabbak lehessünk az egyenes szakaszokban, így jóformán csak a mechanikus tapadásra hagyatkozhatunk. Emiatt és a pályafelszín miatt sokat fognak csúszkálni az autók a hétvégén, ami fokozza az abroncskopást is. A szuper-lágy és lágy gumikeverék kombinációja tökéletes választás Montrealba: a pálya és a levegő hőmérséklete általában elég alacsony, ahogy a tapadás is. Különösen fontos a hátsó abroncsok megóvása. Ha viszont jól vezet az ember, akkor előnyre tehet szert: Montrealban jó előzési lehetőségek vannak, és biztos vagyok benne, hogy nagyon izgalmas versenynek nézünk elébe.”
| PZero piros | PZero sárga | PZero fehér | PZero ezüst | |
| Ausztrália | lágy | médium | ||
| Malajzia | médium | kemény | ||
| Kína | lágy | médium | ||
| Bahrein | lágy | médium | ||
| Spanyolország | lágy | kemény | ||
| Monaco | szuper-lágy | lágy | ||
| Kanada | szuper-lágy | lágy |
Milánó, 2012. június 4. – A Pirelli két leglágyabb gumikeveréke – a P Zero piros szuper-lágy és a P Zero sárga lágy – szerepel a Kanadai Nagydíjon is, de ott egészen más nehézségekkel kell megbirkózniuk, mint két hete Monacóban. A Gilles Villeneuve pálya is időszaki pálya, ám sokkal gyorsabb és jóval nagyobb abroncskopást okoz. Mindez a változékony időjárással együtt, melynek köszönhetően jó esélye van a Cinturato zöld intermédia és a Cinturato kék esőgumi pályára lépésének, az évad egyik legizgalmasabb és legkiszámíthatatlanabb versenyévé teszi a kanadai futamot a szokásosnál jóval több kiállással, balesettel és a biztonsági autó rendszeres pályára lépésével.