ALONSO ELSŐ GYŐZELME A PIRELLIVEL SILVERSTONE-BAN

A Red Bullos Sebastian Vettel megszerezte a vezetést csapattársától, a
pole-pozícióból induló Mark Webbertől, eközben Alonso tartotta a
startvonalnál elfoglalt harmadik helyét. Amikor felszáradt a pálya, a
pilótáknak nagyon ügyelniük kellett az intermédia abroncs állagának
megőrzésére, miközben heves küzdelem folyt a második helyért Webber és
Alonso között, valamint a negyedikért a Ferraris Felipe Massa és a
McLarenes Lewis Hamilton között.

A Mercedes pilótája, Michael Schumacher volt az első, aki kiállt
abroncsot cserélni a kilencedik körben és a Pirelli PZero sárga lágy
keveréken rakéta módjára kilőtt a Sauberes Kamui Kobayashival történt
koccanás után. Gyorsuló körei mutatták, hogy innentől már gyorsabb slick
abroncson. Vettel a 13. körben állt ki, hogy PZero sárga abroncsra
váltson, és visszatérve sem veszítette el a vezetést.

De a 27. körben, második kiállásakor a német versenyzőnek gondja volt a
hátsó emelővel, és a harmadik helyre esett vissza, miközben Alonso
megszerezte a vezetést. A Ferraris pilóta három kiállásos stratégiával
nyerte meg a versenyt, ugyanezt a stratégiát követte az első öt
helyezett is. A két kiállásos stratégiát követők közül a Mercedes
pilótája, Nico Rosberg végzett a legjobb helyen, hatodik lett, míg a
tizenötödikként végző Paul di Resta volt az egyetlen, aki használta a
PZero ezüst kemény abroncsot a versenyen. A Sauber versenyzője, Sergio
Perez pályafutása legjobb eredményét érte el a hetedik helyezéssel, a
rajtrács 12. helyéről indulva.

Az idén vadonatúj boxutcával és paddockkal kibővült Silverstone-ban volt
ebben az évben a legrövidebb az áthajtásos büntetés, mivel egy kiállás
csak 14 másodpercet vesz igénybe szemben a más pályákon mért 18-cal vagy
még annál is többel. Elméletben ez a „sprint” stratégiának kedvez, mely
a lehető leghosszabb ideig friss gumin tartja az autót. Alonso 13 kört
futott az utolsó garnitúra PZero sárga gumikeveréken és 12 kört az első
szett PZero kék intermédia abroncson.

Paul Hembery, a Pirelli motorsport igazgatójának nyilatkozata:
„Gratulálunk a Ferrarinak és Fernando Alonsónak a fantasztikus
versenyhez hatvan évvel azután, hogy első győzelmünket arattuk a
Ferrarival Silverstone-ban. Egyes pilóták nagyszerűen vezettek és remek
előzéseket láthattunk. A verseny kezdetén a PZero kék intermédia abroncs
meglehetősen eltérő pályaviszonyok között is versenyképesnek bizonyult
12 körön át, ami igen lenyűgöző teljesítmény. Két és három kiállásos
stratégiákat láthattunk várakozásunknak megfelelően, és a dobogós helyek
ismét csak a legutolsó körben dőltek el.”

A futam előtt Fernando Alonso néhány bemutató kört futott azzal a 375-ös
Ferrarival, amellyel Froilan Gonzalez Pirelli abroncson hatvan éve
megnyerte az 1951-es Brit Nagydíjat. Az autó jelenleg Bernie Ecclestone,
a Formula 1 elnök-CEO-ja tulajdonában van.
,

Silverstone, (Nagy-Britannia) 2011. július 10. – A Ferrari pilótája, Fernando Alonso első győzelmét aratta a Pirellivel ebben a szezonban változó időjárási viszonyok között és szoros küzdelemben. Ez pályafutása 27. győzelme és egyúttal az első a tavalyi Koreai Nagydíj óta.

Esős időben, húsz fokos levegőhőmérséklet mellett az egész mezőny PZero kék intermédia abroncson kezdte a versenyt. A szabályok értelmében ez azzal járt, hogy a pilóták mentesültek az alól, hogy mindkét abroncsot, azaz a PZero ezüst kemény és a PZero sárga lágy gumikeveréket is használniuk kelljen a futam során.

Vélemények rólunk

A MARSO a gyártók által
minősített webáruház.

Continental minősített webshop Michelin minősített website

A MARSO az Árukereső
minősített webáruháza.