Együttműködés a Gumiabroncs Szövetség és az Autós Szakmai Szövetség között

A hét tagot számláló szakmai szövetség (Bridgestone, Continental, Goodyear, Hankook, Michelin, Pirelli, Vredestein) most újabb stratégiai megállapodásról számolt be. Ezúttal a Magyar Autós Szakmai Szövetséggel (MASZSZ) egyeztek meg a közös folytatásról, melynek célja a közlekedésbiztonság javítása, különös tekintettel az abroncsokra.

Ennek egyik eszköze az autósok tudatosabbá nevelése ezen a téren. (Egyébként számos írásunkkal mi is hasonlót céloztunk meg, ami egy közös érdek a hazai utakon.)

Gablini Gábor, az autós szövetség első embere elmondta, a MASZSZ kimondottan hangsúlyosnak tartja a kopott, vagy évszaknak nem megfelelő gumiabroncsokból adódó balesetek számának visszaszorítását. Ezt a célkitűzést pedig egyértelműen szolgálja a Magyar Gumiabroncs Szövetséggel kötött megállapodás.

Az együttműködést üdvözölte a HTA (jelenlegi) elnöke, Matej Zavrl is.
,Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) együttműködési szerződést írt alá a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, hogy a már jelenleg is húzóágazatnak számító gumiabroncs ipar, tovább erősödjön Magyarországon.