Időpont foglalás akár 2 perc alatt, a nap 24 órájában? Dedikált időpontok kizárólag az alkalmazás használóinak?
IGEN! Ezt mind megtalálod a legfrissebb MARSOPONT alkalmazásban!
A németeknek egyébként komoly kihívója volt a kategóriában, hiszen a Bridgestone Ologic technológiája is komoly esélyesként lépett pályára.
Emlékeztetőül, egy extrém keskeny, nagy átmérővel rendelkező, környezetbarát abroncs, amelyet a BMW i3 elektromos autója is kap. Korábbi írásaimból többet is megtudhattok a technológiáról:
(A képért kattintsatok az első cikkre!)
,A Continental-t választották a 2013-as év gumiabroncs gyártójává. A nemzetközi zsűri, a németek gumiabroncs újrahasznosítási technológiáját és a ContiLifeCylce programját emelte ki, a kölni Gumiabroncs Technológiai Expón, amit a Tire Technology International szaklap szervez. (Az abroncsipari kiállítás és vásár a mai napon is nyitva tart, több mint 210 kiállítóval.)
Egy másik szervezet szakértője, David Show (Tyre Industry Research), aki egyben a zsűri egyik tagja volt, így fogalmaz: „A Continental kombinálta a környezetvédelmet, mint globális nézőpontot saját termékeivel, a fenntartható jövő érdekében.”
Ezt szolgálja a cég új üzeme is az Egyesült Államokban.