Időpont foglalás akár 2 perc alatt, a nap 24 órájában? Dedikált időpontok kizárólag az alkalmazás használóinak?
IGEN! Ezt mind megtalálod a legfrissebb MARSOPONT alkalmazásban!
A felmérésre visszatérve azonban, íme, néhány – számunkra – legfontosabb adat:
• a defektet 23%-a sötétedés után következik be;
• több mint 50%-uk nehezen megközelíthető helyen történik;
• a sofőrök 74%-a dühös, ha defektet kap;
• a nők 72%-a nem önmaga cseréli az abroncsot (a férfiak 33%-a sem);
• a sofőrök több mint 50%-a nem tartja biztonságosnak a pótkereket;
• a sofőrök több mint 1/3-a nem tudja megfelelően használni a defektjavító készletét.
Az adatokat nézve nem meglepő, hogy a Bridgestone egyik legnagyobb piaci előnyét a DriveGuard-ban látja, de nézzük, mit tud valójában az abroncs maga.
A DriveGuard legnagyobb előnyeként említik, hogy a defektet követően biztonságosan megtehetünk vele még 80 kilométert akár 80 km/óra sebességgel is, ami valljuk be, elég nagy előnynek számít. A március elejei Bridgestone DrivingExperience nap szakmai részét követően elsőként tapasztalhattuk meg ezt, hiszen a tesztvezetést megelőzően szeggel és kalapáccsal kilyukasztották, majd le is engedték az autók bal első kerekét és irány Mogyoród! A műszerfalon a TPMS rendszer azonnal jelzett, az indulást követően pedig az autó vezető ülésénél hangosabban hallható, de annyira nem zavaró zúgáson kívül nem észleltünk egyebet. A kanyarokat a defektes/leengedett abroncs ellenére is jól vette, a kormány pedig nem húzott erőteljesen sem jobbra sem balra, így valóban biztonságosan meg tudtuk tenni vele az előre betervezett 50 km-t. Összességében a tapasztalatok alapján elmondható, hogy a Bridgestone DriveGuard defektes abroncs mellett is vezetési élményt tud nyújtani, ami már önmagában is elegendő lenne, de nézzünk bele kicsit jobban az abroncs jellemzőibe.

A DriveGuard gumiabroncsokat kifejezetten úgy tervezték, hogy a rendkívüli módon megerősített oldalfalaik kitámasztanak, ezáltal segítenek biztosítani a vezető mobilitását és megtartják az autó teljes tömegét. A saját szabadalmaztatott csúcstechnológiájú hűtőborda-kialakításnak köszönhetően pedig a Bridgestone DriveGuard abroncsokban eloszlik a defektet követő hő és a súrlódás. Olyan poliészter vállszerkezetet alkotó karkasz van az abroncsban, amely a hőállóságot előzi meg.
Fontos megemlíteni, hogy a legújabb innovatív gumi összetételű, egyedi futófelületével a Bridgestone DriveGuard a legmagasabb osztályzatot kapta a nedves úton mért tapadás terén, rövid féktávokkal, miközben a hagyományos gumiabroncsokhoz hasonló utazási kényelmet biztosított. Talán a legnagyobb hátránya a DriveGuardnak, hogy csak TPMS rendszerrel bíró személyautókhoz elérhető, ami mindenképpen a hosszútávra történő tervezését igazolja a Bridgestonenak, hiszen csak 3 éve kötelező TPMS rendszerrel felszerelni az új személygépjárműveket. A DriveGuard megjelenését követően viszont máris díjakkal jutalmazták a Bridgestone fejlesztőit, hiszen a 2016-os Reifen Kiállításon az Innovációs díjat sikerült begyűjtenie, míg az Auto Express a 2016-os év termékének választotta.

Egy biztos, pár évig biztosan Unicum lesz a piacon és fejlesztésével pedig a méretpaletta bővítése a cél, hiszen jelenleg csak és kizárólag személyautókra lehet vásárolni ezeket az abroncsokat.
Ami viszont a Bridgestone csapatát dicséri, az az, hogy igazán emlékezetes napot állítottak össze a résztvevőknek, hiszen a DriveGuard bemutatón kívül más Bridgestone kedvelt termékeket is tesztvezetéssel lehetett kipróbálni. Mielőtt pedig teljesen elege lett volna a népes érdeklődő „seregnek” a sok abroncsokból, garantálva volt a kikapcsolódás is: a Hungaroring Off-Road pályáján CrazyWagen vezetés, Dupla Trabant vezetés és igazi terepviszonyok is gazdagították a programokat.
,