F1: A Michelin visszatéréséről pletykálnak

Persze a Pirelli is készül. Paul Hembery igazgató elmondta, mindenre felkészülnek. A Pirelli vezér nyilatkozatát megelőzte az a riport, mely szerint a Ferrari és a Red Bull is ellene van a tervezett, szélesebb hátsókerekeknek.

„Ha versenyeznünk kell a 2015-ös szezonban, hát állunk elébe” Az olaszoknál tehát magabiztosak, legalábbis ezt a látszatot keltik. Egy biztos, teendőjük bőven lesz, tekintettel az idei év eddigi (és talán még folytatódó) gumiabroncs botrányaira, amelyekben ugye egytől-egyig érintett volt a Pirelli. Gyanítom egyébként, hogy ezen események vezettek a Michelin elhatározásához is.
,Német lapok szerint a Michelin bejelentkezett a Forma 1 versenysorozat gumiszállítói szerepére. A hír az Auto Motor und Sport hasábjain jelent meg. Pontosabban az, hogy a francia abroncsgyár – aki ugye már volt F1-es gumi beszállító – hivatalos bejelentésre készül, miszerint indul a Forma 1 szállítói tenderén.

A pályázat a 2015-ös évadra vonatkozik. A következő – 2014-es – szezon már túlságosan közel van, így egyetlen abroncsgyár sem tudna már megfelelően felkészülni a versenygumik gyártására, főleg a várható, erős reformok és gumiabroncs „újraszabályozás” miatt, ami a 2014-es évben várható.
 
pályázati logó