Időpont foglalás akár 2 perc alatt, a nap 24 órájában? Dedikált időpontok kizárólag az alkalmazás használóinak?
IGEN! Ezt mind megtalálod a legfrissebb MARSOPONT alkalmazásban!
Ha mégis kissé rosszmájú szeretnék lenni, úgy is fogalmazhatnék, hogy Niki számára visszalépés az ezüstérem. Tavaly ugyanis Őt hirdették ki a pályázat győztesének.
Az idei második helyezést egy dobogón készített képpel zsebelte be Niki, aki egyébként nem csupán kiváló fotós, de a legismertebb magyar női motorversenyző. Úgy is mondhatnám, ha valakit lencsevégre akar kapni, azt garantáltan utol is éri.
A Bridgestone pályázatán érmes fotót itt nézhetitek meg. Gratulálunk, Niki!
,Idén is megrendezte fotópályázatát a Bridgestone. Az eredmény pedig számunkra szívmelengető, ugyanis egy magyar induló, Kovács Nikolett is felfért a dobogóra. Mégpedig a második helyezést hozta el egy Jorge Lorenzot, a többszörös MotoGP világbajnokot ábrázoló fényképével.
Egyébként már az is nagy szónak számít, hogy egy magyar fényképész indulhatott a versenyen, ugyanis a Bridgestone pályázata, kizárólag a boxutcákba bejáratot, hivatalos fényképészek számára lett kiírva, oda pedig nem egyszerű bekerülni.