Szélesebb hátsógumikal tenné élvezetesebbé a Forma 1-et a Pirelli

A Pirellis Hembrey-től azt is megtudtuk, már fel is vázolták az ötletet Charile Whiting-nek, aki szerint a gumiabroncsokat érintő komoly változás legkorábban 2017-ben kerülhet bevezetésre, amennyiben így döntenek a csapatokkal és az FIA-val egyeztetve.

Persze sok még a kérdőjel, mivel a Pirelli szerződése 2016-ban lejár, így a változás megfelelő előkészítése egyrészt Pirelli szerződéshosszabbítását jelenti majd, de könnyen lehet, hogy az új elvárásoknak, egy másik beszállító (pl. a Michelin) hatékonyabban
tud majd eleget tenni.

Jelenleg 245 milliméteres első abroncsokat és 325 milliméteres szélességgel rendelkező hátsó gumikat használnak a csapatok. A Pirreli utóbbit szeretné 400 fölé növelni.

Ezzel párhuzamosan a motorok teljesítménye is 1000 lóerő fölé emelkedhetne, a Pirelli szerint.

Ti mit szóltok az olaszok javaslatához?

,Paul Hembrey autósportokért felelős vezető és a Pirellinél, érdekes véleménnyel állt elő. Az olasz gumiabroncs beszállító szerint, izgalmasabbá és főként látványosabbá lehetne tenni a száguldó cirkuszt, a szélesebb hátsó tengelyi versenyabroncsok visszahozatalával.

A régi időket idéző megoldással - a Pirelli álláspontja szerint - jobban tapadnának az autók a kanyarokban, így a pliótáknak nem kellene
annyira lelassítaniuk.