Időpont foglalás akár 2 perc alatt, a nap 24 órájában? Dedikált időpontok kizárólag az alkalmazás használóinak?
IGEN! Ezt mind megtalálod a legfrissebb MARSOPONT alkalmazásban!
„A mostani szerződéshosszabbítás kiváló kapcsolatunkról tanuskodik, a Pirelli abroncsbeszállítóval.” Hangoztatta Javier Alonso, a Dorna WSBK vezetője. Egyúttal meggyőződését fejezte ki a Pirelli innovatív technológiája felé.
A jelenlegi szerződést még 2010-ben írta alá a Pirelli, mely öt Superbike szezonra szólt. Ezt toldották meg újabb három évvel.
A tender előtt arról is lehetett hallani, hogy a Bridgestone is érdeklődik a sorozat iránt – miután kiszáll a MotoGP-ből – de végül nem került nyilvánosságra, hogy vajon ténylegesen pályáztak volna.
A Pirelli tehát a Forma-1 mellett a motorversenyek világában is ural egy népszerű sorozatot (ha nem is a király kategóriát.)

,2018-ig meghosszabbította a Pirelli abroncsbeszállítói szerződését a Superbike világbajnokság szervezője, a Dorna WSBK, illetve az FIM. A két szereplő közötti kapcsolat már több, mint 10 éves. A szerződés financiális részleteit nem hozták nyilvánosságra.