Gumiabroncs bérlés? Miért ne?!

Az első ilyen vállalkozás egyébként a kilencvenes évek közepén indult be és azóta is terjeszkedik. Az újszerű gumis üzletben rejlő potenciált mutatja, hogy 2006 és 2012 között, a bérleti díjak – személygumik esetében – ötvenhét százalékkal növekedtek átlagosan. (Ezen kívül, az átlag reáljövedelmek 5 százalékkal estek.)

Egyes vállalkozások üzleti modellje a lízinghez hasonlít, azaz a bérlés végén a gumikat meg is tarthatja az ügyfél, ha eléri az időtartam a megfelelő hosszt. De természetesen a szó szoros értelmében vett bérlésre is van lehetőség, aminek lejártával a gumik visszakerülnek a bérbeadóhoz.

A fizetésre, illetve annak betartására érdemes figyelni, hiszen jellemzően elég szigorú behajtási eljárásokkal működnek a gumi „főbérlők”. Egyes államokban a bérleti díj ki nem fizetése a lopással egyenértékű bűncselekmény és rendőrségi eljárást von maga után.

Érdekes kezdeményezés a téli és nyári abroncsok bérlése, amely hazánkban – tudomásom szerint – még nincs jelen. Önök mit gondolnak, működőképes lenne Magyarországon is egy effajta vállalkozás?
,A Los Angeles Times beszámolója szerint, az amerikai gumiabroncsbérlés egy növekvő szektor. Néhány – illetve egyre több – cég felismerte, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak a rendszeres téli-nyári gumiabroncs szett vásárlást. Ezen autósoknak kínálnak bérelhető abroncsokat. Egy-egy új szett bérlése havi 14 dollár körüli összegbe kerül, amivel egy-egy telet egész jutányos áron lehet kibekkelni.