Rendszeresen fogom ellenőrizni és cserélni az ablaktörlő lapátokat
A nem megfelelően letörölt szélvédő zavar a kilátásban, csökkenti a reakcióidőt és fárasztja szemünket. Az ablaktörlőlapátok gumi betétjének jóval nagyobb jelentősége van, mint azt sokan gondolnák.
Mondogassuk kicsit: jövőre rendszeresen lecserélem a lapátokat ha nyikorgó hangot hallok ablaktörléskor vagy a lapátok sávosan törölnek!
Nem várom meg az első havazást a téli gumi cserével
Sokan gondolkodnak úgy, hogy a téli autógumiknak csupán hóban van értelmük, így amíg nincs havazás, nem is érdemes cserélnünk, hiszen ráérünk még. A téli abroncsok azonban már száraz időben is nagyobb biztonságot jelentenek, ha a hőmérő higanyszála tartósan nem éri el a 7 fokot.
Sőt, a Michelin nemrégiben jelentetett meg egy írást, melyből kiderül, a legtöbb baleset nem is havas burkolaton történik, hanem száraz, illetve nedves utakon.
A benzintartályt mindig legalább félig feltöltve tartom a téli időszakban Ez kemény fagyoknál lehet fontos, hiszen ha éppen csak lötyög valami kis üzemanyag a tartályban, előfordulhat, hogy megfagy a folyadék.
Megtanulom mit jelent a TPMS és a hozzá tartozó műszerfali ikonok Viszonylag fris rendelet, miszerint az EU területén csak TPMS rendszerrel ellátott autókat lehet forgalomba hozni. Persze nem emiatt fontos a TPMS ismerete, sokkal inkább abroncsbiztonsági, illetve takarékossági szempontból.
A rendszer jelentése, abroncsnyomás figyelő rendszer, amely visszajelzést ad a sofőrnek, ha nem megfelelő, jellemzően alacsony a gumik nyomása.
A TPMS-hez tartozó ikonok jelentését megtaláljátok korábbi írásomban. Ha ezt a fogadalmat is felveszitek a 2015-ös „csomagba“ javaslom folytassátok itt az olvasást! https://www.marso.hu/teli-gumi-hirek/kotelezo-lett-a-tpms-rendszer-amely-beepul-a-muszaki-vizsgakba/
,
Nemsokára itt a szilveszter, amikor is sokan teszünk valamilyen, a jövőre évre vonatkozó fogadalmat. Ezeknek sokszor nincs értelme mert vagy eleve kudarcra van ítélve, vagy komolytalan a fogadalom tárgya.
Következzen pár olyan javaslat, amely egyik táborba sem tartozik. Hasznos, mégis könnyen tartható témák következnek, autósoknak!
Országos szervizhálózat teljeskörű szolgáltatással
30 telephelyen várunk országszerte, ahol a gumiszerviz mellett autószerviz szolgáltatásokat is biztosítunk. Így egy helyen intézheted a szezonális gumicserét, a műszaki karbantartást és a gyors javításokat is.
Több évtizedes szakmai tapasztalat
A MARSO több mint három évtizede stabil és meghatározó szereplője a magyar gumiabroncs-piacnak. Hosszú távú működésünk a megbízhatóság és a szakmai minőség biztosítéka.
A hazai gumiabroncs-piac egyik vezetője
Évente több százezer abroncsot értékesítünk, és közvetlen kapcsolatban állunk a világ vezető gyártóival. Széles választékunknak köszönhetően minden autós megtalálja a számára ideális gumiabroncsot.
Magasan képzett szakemberek
Kollégáink folyamatos képzéseken vesznek részt, hogy mindig naprakészek legyenek a legújabb technológiák és eljárások terén. Szakértelmük és precizitásuk garantálja, hogy autód a legjobb kezekben legyen.
Időpont foglalás akár 2 perc alatt, a nap 24 órájában? Dedikált időpontok kizárólag az alkalmazás használóinak?
IGEN! Ezt mind megtalálod a legfrissebb MARSOPONT alkalmazásban!
Folytatom itt, mobil böngészőben...
Önnek van egy felhasználatlan kuponja!
4db termék egyidejű kosárba helyezése esetén automatikusan levonásra kerül a kosárban.
Michelin Approved Website
Continental Approved Webshop
Hozzájárulás a sütikhez és az adatfeldolgozáshoz
A "Mindent elfogadok" gomb kiválasztásával Ön hozzájárul ahhoz, hogy cookie-kat és hasonló technológiákat használjunk a weboldalunkon. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük az Ön tevékenységét az eszköz és a böngésző beállításai alapján. Ezáltal érdekes hirdetéseket nyújthatunk Önnek, valamint biztosítjuk és folyamatosan javítjuk a weboldalunk funkcionalitását. A Részletes beállítások alatt további információk alapján az egyes célokra vagy egyes funkciókra vonatkozó hozzájárulását is megadhatja.