news/big_image/2022/11/news.png

A legnagyobb magyar cégek között a MARSO

Az egyik heti gazdasági szaklap minden évben elkészíti a TOP500 listáját, amelybe csak a legnagyobb árbevételű vállalatok kerülhetnek be és ez alkalommal – a MARSO történetében először – a nyíregyházi székhelyű vállalat is helyezést ért el.  

A SIKER KULCSA  

A MARSO Kft. 1990-ben nyíregyházi, családi vállalkozásként indult, mára Szabolcs Szatmár Bereg megye TOP 7. vállalata. A MARSO cégcsoport 2021-ben több, mint 56 milliárd forintos árbevételt ért el és csak Magyarországon - országosan - közel 500 főt foglalkoztat. Mindezek mellett kiemelt figyelmet fordít a folyamatos innovációra, fejlesztésekre. A MARSO Kft. a jó üzleti döntések mellett nagyon jó emberi kapcsolatokat épített ki a beszállítóikkal, a vásárlóikkal, és a munkavállalóikkal egyaránt. A vállalkozás olyan fontos emberi értékek mentén folytatja mai nap is működését, mint az „emberség, korrektség, becsületesség és a csapatszellem”, melyek a vállalkozás alapértékei is.  

MARSO – MOZGÁSBAN TARTUNK 

A folytonos növekedéshez, fejlődéshez egy vállalatnak folyamatos tervezésre, fejlesztésre, megújulásra van szüksége, mint ahogy a tudatos generáció váltást is ez jellemezte. Így, 2021-ben az első generációs tulajdonosok többsége visszavonult és gyermekeik, a második generációs tulajdonosok vették át a tulajdonosi, operatív vezetői szerepeket. Ez a változás új szervezeti felépítést és a stratégia átgondolását hozta magával. Az új stratégiai irányok megmutatják az utat a jövőre vonatkozóan, ezáltal a külső környezet változásaira, az abban rejlő jelentős kihívásokra (mint pl. a háború vagy az energia válság) sokkal pontosabban és jobban tud reagálni a vállalat, hiszen látja a céljait és ehhez tudja igazítani a reakcióit is.  

TÁMOGATÁS LOKÁLPATRIÓTA MÓDON 

A MARSO ugyan már három országban (Magyarország, Románia, Szerbia) van jelen és idehaza országosan 30 szervizponton is megtalálható a MARSO logó, mégsem felejti el honnan indult, hogy Nyíregyháza a szülővárosa. A vállalat minden évben sokat tesz a város közösségéért, életéért. Továbbra is lokálpatrióta módon támogatja a helyi sportot, kultúrát és egészségügyet vagy akár a civil szervezeteket. MARSO Tenisz Centrum néven a Városi Stadionban található tenisz sportlétesítményt üzemelteti és felelősséget vállal a tenisz sport utánpótlás gondozásáért. Jelentős támogatója a Móricz Zsigmond Színháznak és a Vidor fesztiválnak. Rendszeresen támogatja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórházat is.