Hogyan válasszunk téli abroncsot, ha még nem tettük meg?
Ha még most gondolkodsz a téli abroncs beszerzésén, akkor szólunk, hogy picit késésben vagy, hiszen már az első fagyos reggeleken is túl vagyunk. De aggodalomra semmi ok, mert ha gyorsan cselekszel, akkor még a fagyos nappalok előtt fel is szereltetheted. Mutatjuk, mire figyelj!
A hideg idő beköszöntével minden évben aktuálissá válik a gumicsere kérdése, és bár idén már október 13-án hivatalosan is elindult a téli abroncsszezon a legtöbb gumisnál, azért még mindig vannak páran, akik nem döntöttek arról, milyen téli gumit válasszanak. Azért azt meg kell jegyezni, hogy Magyarországon jelenleg nem kötelező a jogszabályok alapján a téli abroncs használata, de a szakértők egybehangzó véleménye szerint +7 °C alatt már elengedhetetlen a biztonságos közlekedéshez.
Ha viszont azon kevesek közzé tartozol, akiknek nem volt lehetőségük vagy idejük még lecserélni az abroncsokat és most tervezed még egyáltalán beszerezni, akkor a legfontosabb, hogy ne halogasd tovább. Mi pedig segítünk eligazodni, mire figyelj a megfelelő téli abroncs kiválasztásánál.
1. NE AZ ÁRAT NÉZD ELSŐKÉNT, HANEM AZ AUTÓD TÍPUSÁT
Egy városi kisautónak és egy nagyobb SUV-nak más igényei vannak. A gyártó által előírt méret, terhelhetőség és sebességindex minden abroncson fel van tüntetve – ezek betartása nem ajánlás, hanem alapfeltétel. Egy nem megfelelő méretű vagy teljesítményű gumi nemcsak gyorsabban kopik, hanem a menetbiztonságot is veszélyeztetheti.
2. FIGYELJ A VEZETÉSI SZOKÁSAIDRA
Napi szinten vezetsz? Vidéken élsz, ahol gyakori a havas, jeges út? Vagy inkább városban, rövidebb távokon használod az autót? Nem minden téli gumi egyforma – egyes típusok jobban tapadnak havas úton, míg mások csendesebbek és jobbak száraz aszfalton. A MARSO szakértői ebben is segítenek: az autódhoz és a használati szokásaidhoz leginkább illő abroncsot ajánlják.
3. INKÁBB A BUDGET KATEGÓRIA, MINT A HASZNÁLT
A nagyobb márkák budget kategóriás, új abroncsai szinte minden szempontból jobbak, biztonságosabbak és megbízhatóbbak, mint például egy elhasznált prémium gumi. Egy új abroncsra legtöbb esetben még plusz gyártói garancia is van az alapon kívül. Tudod, honnan jön, mikor gyártották, és milyen állapotban van. Egy használt prémium guminál nem tudhatod, volt-e korábban sérülése, helytelenül tárolták-e, vagy elhasználódott-e belülről, ami kívülről nem is látszik. A gumiabroncs anyaga pedig idővel meg is keményedhet, repedezni kezd, és elveszíti eredeti rugalmasságát. Egy 5-6 éves használt prémium gumi, még ha látszólag ép is, már nem tudja azt a teljesítményt nyújtani, amit eredetileg tudott. Ezzel szemben egy új, friss gyártású budget gumi még "teljes erejében" van.
4. MINŐSÉG ÉS BIZTONSÁG – HOSSZÚ TÁVON JOBBAN MEGTÉRÜL
A téli gumi nem az a termék, amin érdemes spórolni. Négy tenyérnyi biztonságban vagyunk, ha az autónkban ülünk, hiszen nagyjából ennyi felületen érintkezik a futófelület az úttal. Egy olcsó, ismeretlen gyártótól származó abroncs lehet, hogy rövidebb élettartamú, hangosabb, és nehezebben kontrollálható vészhelyzetben. Egy megbízható márka, amelyeket a független szakemberek is ajánlanak, hosszabb távon jobban teljesít, és életeket menthet egy kritikus fékezésnél.
5. KÉRJ TANÁCSOT, HA BIZONYTALAN VAGY
A MARSO több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a gumiabroncs-forgalmazásban, és országos MARSOPONT szervizhálózatunkban szakemberek segítenek kiválasztani és felszerelni a legmegfelelőbb téli abroncsot. Nem kell egyedül döntened – segítünk eligazodni a márkák, típusok és árkategóriák között.
A jó döntés időben születik!
A téli gumi nemcsak egy szezonális kötelezettség, hanem a közlekedésbiztonság egyik alapja. A megfelelő típus kiválasztása tudatosságot és előrelátást igényel – de nem kell bonyolultnak lennie, ha a megfelelő helyen kérsz segítséget.
Ha pedig még mindig bizonytalan lennél a megfelelő abroncsban, akkor várunk az ország bármelyik MARSOPONT szervizében!
Látogass el a www.marso.hu weboldalra, ahol:
- megismerheted téli abroncs kínálatunkat,
- szakértői tanácsokat olvashatsz a választáshoz,
- és online időpontot foglalhatsz gumicserére a hozzád legközelebbi MARSOPONT szervizbe.
Ne várd meg az első havat! A döntés a te kezedben van – a biztonság pedig nálunk kezdődik.