news/big_image/2019/07/1564054399_mtc2.png

Korosztályos Országos Bajnokságot rendeznek Nyíregyházán 16 év után újra

A MARSO Tenisz Centrum Egyesület 2017. év végén azzal a céllal vette át a tenisz club üzemeltetését, hogy Nyíregyháza a hazai tenisz világában is kivívja az országos hírnevet.

Az átvétel óta folyamatosan azon dolgozik az egyesület, hogy a megyeszékhely tenisz kedvelői méltó környezetben sportolhassanak. Ennek megfelelően számos fejlesztésen van túl a tenisz centrum, amely 2019-ben is folytatódott és még tart jelenleg is. Az egyesület továbbá kiemelt figyelmet fordít az utánpótlás nevelésre, így a nyíregyházi városi rendezvényeken a legkisebbek is megismerkedhettek a tenisszel ebben az évben. Mindezek mellett idén már nemcsak a MARSO Tenisz Centrum férfi csapatáért lehetett szurkolni az OB2-es csapatbajnokságban, hanem már a női csapatnak is.

2018-ban számos versenyt rendezett a MARSO Tenisz Centrum, amelyek közül kiemelkedett a Korosztályos Vidék Bajnokság. 2019-ben folytatja az egyesület a megkezdett lendületet, amelynek köszönhetően nyáron két jeles eseményre is sor kerül a megyeszékhelyen.

Július 27-29. között rendezik a „Somlai Sándor Emlékverseny a Ford Vagép támogatásával” versenyt, amely a legnagyobb összdíjazású vidéki női és férfi felnőtt verseny idén Magyarországon. Somlai Sándor alapító tulajdonosa volt annak a MARSO Kft-nek, mely a MARSO Tenisz Centrum Sportegyesület fő támogatója és üzemeltetője. A férfi és a női felnőtt verseny összdíjazása 450.000 Ft lesz!

Ezt követően, augusztus 5-18. között rendezik Nyíregyházán a Korosztályos Országos Bajnokságot, melyre több mint 350 indulót várnak, akik közel 1000 mérkőzésen fogják összemérni a tenisztudásukat. A kéthetes versenyen minden korosztály képviseli magát F12, L12, F14, L14, F16, L16, F18, L18 korosztályokban az ország valamennyi szegletéből és csapatbajnokságot is tartanak. Az OB a legrangosabb korosztályos rendezvény Magyarországon, melyre csak a legjobbak kerülhetnek be. A MARSO TC júniusban, Balatonbogláron lezajlott Korosztályos Vidék Bajnokságon elért eredményeinek köszönhetően nyíregyháziaknak is szurkolhatunk a bajnokságon.

A közelgő „Somlai Sándor Emlékverseny a Ford támogatásával” és a „Korosztályos Országos Bajnokság” kapcsán tartott közös sajtótájékoztatót a MARSO Tenisz Centrum Egyesület és Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2019. július 24-én, ahol Dr. Kovács Ferenc polgármester elmondta:

„Örömmel üdvözli az újabb nívós tenisz eseményeket Nyíregyházán. A Magyar tenisz utánpótlás fókuszpontjába Nyíregyháza és érdemelten a MARSO Tenisz Centrum kerül augusztusban. Amikor megkötötték a teniszpályák üzemeltetésére a szerződést, hosszú távra kötöttek partnerséget, de akkor még egyikük sem gondolta, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi mindent el lehet érni, meg lehet valósítani a kitűzött célokból. A folyamatosan zajló infrastruktúrális fejlesztések pedig méltó helyszínt teremtenek nemcsak a közelgő kiemelkedő eseményeknek, de a tenisz jövője számára is.”

Poroszka Norbert, a MARSO Tenisz Centrum Egyesület ügyvezetője és a Korosztályos Országos Bajnokság versenyigazgatója felidézte:
„Amikor átvettük a teniszpályák működtetését, ígéretet tettünk arra, hogy Nyíregyházát híressé tesszük a teniszről. Ahhoz, hogy méltó körülményeket teremtsünk, fontosnak tartjuk az infrastruktúra folyamatos megújítását. Aki kilátogat a hétvégi Somlai Sándor emlékversenyre, már láthatja a most készülő pálya melletti vadonatúj üléseket, az átfestett kerítéseket, a korszerű, halogén izzós megvilágítást és azt az 50 tonna salakot, amellyel a pályákat fedtük be.”

Becser Zoltán, a MARSO Kft. ügyvezetője és a Korosztályos Országos Bajnokság versenyigazgatója a versenyek részleteiről tájékoztatott:

„A Somlai Sándor emlékverseny már egy hagyomány, ahol Somlai Sándor - a MARSO Kft. egyik alapítója - emléke előtt tisztelegnek. Az idei évben a Ford Vagép támogatásával ez a legnagyobb – 450.000 Ft - összdíjazású vidéki női és férfi felnőtt teniszverseny idén Magyarországon az MTSZ 2019-es versenynaptára szerint. 

A Korosztályos Országos Bajnokságon minden korosztály képviseli magát, több mint 350 versenyző 2 hét alatt közel 1000 meccset fog játszani a pályákon. Közel 100 klubból érkeznek a játékosok az ország számos pontjáról. Hazai játékosaink is részt vesznek a versenyen, melyre már teljes erőbedobással készülnek, hogy megmutassák legjobb formájukat a hazai pályán.

Az esemény kapcsán a város részéről példás összefogás és támogatás valósul meg, hogy a vendégek minél szebb élményekkel gazdagodjanak, és jó hírét vigyék a városnak. – tette hozzá a versenyigazgató.

A MARSO Tenisz Centrum vallja, hogy terveinek megvalósításával hosszú távú értéket teremt a városnak és felvértezve egy megbízható támogatói körrel, újra virágzó utánpótlás nevelő bázissal, országosan és a későbbiekben akár nemzetközi szinten is jó hírét kelti Nyíregyházának és a MARSO Kft. -nek is.