Időpont foglalás akár 2 perc alatt, a nap 24 órájában? Dedikált időpontok kizárólag az alkalmazás használóinak?
IGEN! Ezt mind megtalálod a legfrissebb MARSOPONT alkalmazásban!
A MARSO Kft. székhelyéről startol az az Autopilot rekordkísérlet 2017. november 18-án, amelyen a Teslak elengedett kormánnyal jutnak el Zsámbékra.
A hideg reggelek beálltával egyre több felelős autótulajdonos dönt úgy, hogy nyári abroncsait télire cseréli. Ha még most keresi a megfelelő téli abroncsot, akkor ez a cikk Önnek (is) szól, hiszen összegyűjtöttük a legfontosabb európai független téli gumiabroncs tesztek eredményeit!
A MARSO képviseletében Márkus Tibor kereskedelmi igazgató-helyettes vett részt azon a prágai egyeztetésen, amelyre a Nokian Board meghívására érkezett.
A német autóklub, az ADAC és osztrák testvére, az ÖAMTC 2017-ben is elkészítették téli gumi tesztjüket. Ön szerint mely abroncsokat ajánlják a mérnökök?
Idén ünnepli 27. születésnapját a MARSO Kft. és ebben az évben rendhagyó módon most mi adunk ajándékot, hiszen 2017. október 9-én megnyitotta kapuit a 27. MARSOPONT szervizünk Soroksáron!
A MARSO Kft. mezőgazdasági abroncs ágazata 2017. szeptember 6-án BKT szakmai napot tartott a Budapesttől néhány kilométerre található domonyvölgyi Lázár Lovasparkban.
2017. szeptember 02-án az ExtremeTrail Hungary SE első alkalommal szervezi meg az ExtremeTrail Akadályfutást Tokajban, amelyre a MARSO Kft. több mint 400 személygépjármű és mezőgazdasági abroncsot biztosít.
Minden autós átesett már vagy át fog esni egy defekt által okozott kellemetlenségen. Sajnos a legrosszabb időpontokban képes bekövetkezni. Ilyenkor két lehetőségünk van, mi magunk cseréljük le a kereket vagy sárga angyalt hívunk. Azonban van egy új, harmadik választásunk is, a defekttűrő gumiabroncs, segítségével 50-60 kilométert tovább haladhatunk az első gumis műhelyig.
A négyévszakos gumiabroncsok a nevükből is eredően, négy évszakon át tartó biztonságot nyújtanak az autósok számára. Ámde ennél sokkal árnyaltabb a helyzet. Egy olyan gumiabroncs, ami a hirdetések szerint, minden évszakban jó, pont a szélsőséges körülmények között nem teljesít jól.
Rendhagyó családi napot tartott a MARSO a nyíregyházi székhelyén június 23-án, amely már hajnalban elkezdődött, hiszen baristák által készített ínycsiklandozó kávékülönlegességek várták a munkatársakat a bejáratnál.
„A rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régióban – rugalmas, családbarát foglalkoztatási módszerek bevezetése a munkáltatóknál” című projekt során több mint 14 millió Forint vissza nem térítendő támogatást kapott a MARSO Kft.
A Nyíregyházán működő vállalatok életében már megszokott, hogy egy-egy vállalat kezdeményezésének köszönhetően barátságos sport délutánt szerveznek. A MARSO Kft. nem volt könnyű helyzetben, hiszen a legtöbb sportág már „foglalt” volt: strandröplabda, labdarúgás, kosárlabda, teke, lövészet.