Időpont foglalás akár 2 perc alatt, a nap 24 órájában? Dedikált időpontok kizárólag az alkalmazás használóinak?
IGEN! Ezt mind megtalálod a legfrissebb MARSOPONT alkalmazásban!
Mint ahogy lenni szokott idén is elkészült az ADAC nagy nyári gumi tesztje. A korábbi évekhez hasonlóan a német és az osztrák autóklub mérnökei összefogtak és közösen készítették el gumiabroncs tesztjüket.
A vállalat minden évben elismeri a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalóit, amely 2020-ban sem volt másképpen.
Habár lassan vége a télnek a következő napokban visszatér a hideg idő. A téli felkészülés egyik sarkalatos pontja a fagyálló folyadékok ellenőrzése. Ha figyelmetlenek vagyunk, és nem törődünk, vele akkor igazán kellemetlen meglepetéseket okozhat.
A hőmérséklet csökkenése mellett az akkumulátorok teljesítménye exponenciálisan csökken. Az akkumulátoroknak hideg időben nehezebb a motorok beindítása, így a nem megfelelő állapotban lévők nem is képesek rá.
Lassan már egy éve vagyunk szinte bezárva otthonaink falai közé, miközben kamionok, teherautók ezrei szelik az utakat, hogy minden igényeinket kiszolgálják. Pontosan ezért is vesszük most nagyító alá a teherautókat, vagyis inkább azok abroncsait.
Ha megvizsgáljuk a téli balesetek tényezőit, döntő többségében a figyelmetlenség és a felkészületlenség a váratlan helyzetekre a valós kiváltó ok.
Télen, száraz útfelület mellet is több méterrel nőhet az autó féktávja, ha nyári vagy nem megfelelő gumiabronccsal van felszerelve gépjárművünk. A police.hu korábbi felmérése alapján csúszós úton 50 km/h-val haladó gépjármű esetén, akár négyszeresére is nőhet a féktáv.
Ahhoz, hogy ne fagyjon az arcunkra a mosolyegy csípősebb reggel és biztonságosan eltudjunk indulni az autónkat is fel kell készítenünk. A gumiabroncsok állapota alapvető kérdés, mint ahogy az is, hogy téli időjárási viszonyok között biztonságosan csak téli gumiabronccsal közlekedhetünk, a nyári gumiabroncsokat ilyen esetben felejtsük is el!
A téli gumiknál az egyik legfontosabb szempont az abroncs téli minősítésében rejlik. Ezzel minden téli használatú gumiabroncsnak rendelkeznie kell. A téli abroncs jelölések segítenek eligazodni a téli gumi választékban. Mi a különbség a M+S és a 3PMSF jelölésű abroncsok között? Böngéssze végig tanácsainkat, és találja meg a legmegfelelőbb megoldást!
Ha abroncscserére érkezünk, a precizitás mellett két dolgot szeretnénk a legjobban. Az egyik, hogy nem szeretnénk sorban állni, a másik pedig hogy szeretnénk folyamatosan látni, éppen mi történik autónkkal. Ezt a két igényt kiszolgálva került bevezetésre a MARSOPONT hálózat szervizeiben az ügyfélhívó rendszer, amelynek lépéseiben segítünk most eligazodni azoknak, akik hamarosan érkeznek gumicserére.
A MARSO Kft. számára a legfontosabb a vásárlók és a kollégák egészségének biztonsága, ezért alakítottuk úgy ki korábban folyamatrendszerünket, hogy minimálisra csökkentsük a személyes kontaktust, ezzel együtt a fertőzés lehetőségét is.
Magyarország egyik legnagyobb gumiabroncs forgalmazója és a MARSOPONT szerviz hálózat tulajdonosa, a magyar tulajdonban lévő, nyíregyházi székhelyű, idén harminc éves MARSO Kft. egyedi kormánydöntés keretében kap támogatást új beruházásának megvalósításához.