Időpont foglalás akár 2 perc alatt, a nap 24 órájában? Dedikált időpontok kizárólag az alkalmazás használóinak?
IGEN! Ezt mind megtalálod a legfrissebb MARSOPONT alkalmazásban!
Februárban még javában tombol a síszezon és szerencsére a környező országainkban jócskán akad olyan sípálya, amelyet előszeretettel látogatunk meg családunkkal vagy barátainkkal. A közeli síparadicsomoknak köszönhetően pedig saját gépjárművünkbe pattanunk, hogy minél kényelmesebben eljussunk a havas hegycsúcsok közelébe. Ahhoz azonban, hogy gondtalan legyen az oda és vissza vezető utunk is, nem árt, ha négykerekűnket is alaposan átvizsgáljuk! Az alábbiakban összegyűjtöttük azt az öt pontot, amelyet mindenképpen ellenőrizzünk autónkon, mielőtt útnak indulunk vele!
Ugye azt már kívülről tudja mindenki, milyen fontos az útviszonyoknak megfelelő abroncsok használata. Sokszor javasolják a négy évszakos abroncsokat is a gyártók, de bevalljuk őszintén, aki síelni indul autóval, az felejtse el ezt a lehetőséget! Már csak azért is, mert nagyon sok síparadicsom országába be sem léphetünk téli gumiabroncs nélkül! Sőt, még úton-útfélen ellenőrizhetik annak mélységét is! Szóval, téli abroncsainkat vizsgáljuk át, megfelelő állapotban vannak-e, ellenőrizzük a nyomást és mivel a kisördög nem alszik, a pótkerekű nyomását is emeljük az optimális szintre!
Szuper, ha ellenőrzöd a fagyálló szintjét, de még jobb, ha megnézeted, milyen hőmérsékletet bír, hiszen ki emlékszik már arra az egy számra, mikor megvetted! Szóval, irány egy benzinkút vagy egy autószerviz, ahol meg tudják nézni, milyen hőmérsékletet bír a fagyállód!
Igazi téli kisördög az akkumulátor, hiszen mindenkivel előfordult élete során legalább egyszer, hogy egy téli reggelen hiába fordította el az autó kulcsát, csak nem akart elindulni az a motor! Amit tehetünk mi magunk egy hosszabb téli út előtt, hogy megnézzük az akkumulátor környékét, tapasztalunk-e esetleg oxidációt vagy a kábelek rendesen csatlakoznak-e. Az biztos, ha bármi rendellenességet tapasztalunk, irány egy autószerviz, hogy ott ellenőrizzé az akkumulátor állapotát, hacsak nem szeretnénk hófödte tájon ragadni a mínuszok között!
A 10 literes kiszerelésű, szuperillatos, -10oC fokig tökéletesen használható szélvédőmosó folyadék utolsó cseppjeit lehet nem egy téli utazás előtt kellene beletöltenünk a tartályba. Bár vannak, akik úgy gondolják, hogy szenzációs pontossággal tudják megjósolni a várható hőmérsékletet, de inkább nem ajánljuk ezt, inkább szerezzünk be egy legalább -30 oC-ig tökéletesen alkalmazhatót! Ha már a szélvédőknél járunk, mindenképpen ajánlott az ablaktörlő lapátok ellenőrzésén túl egy jégkaparó beszerzés is (itt jegyeznénk meg, hogy a különböző hűségkártyák, bankkártyák nem feltétlenül tartoznak a legjobb választás közé).
És jöjjön az ötödik legfontosabb dolog egy téli utazás előtt: a hólánc! Na, ez az a kategória, amit szívesen kölcsönkérünk a szomszédtól, hiszen „csak azért kell, ha ellenőriznek az osztrákok, van-e nálunk”. Mivel síelni indulunk, ráadásul autónkkal, ezért nem javasoljuk ezt a megoldást, hiszen lehet a szomszéd hólánca pont nem a mi abroncsunkra jó, mivel itt is vannak különböző méretek. Összességében nem egy nagy kiadásról van szó, de ha rendszeresen utazók vagyunk havas hegyvidékeken, minden bizonnyal jól jön, ha van egy valóban megfelelő méretű hóláncunk.
Mindezek mellett természetesen még számos dolgot ellenőrizhetünk autónkon, mielőtt úgy döntenénk, síelni indulunk vele és persze még több dolgot is magunkkal vihetünk. A lényeg itt is inkább az, hogy megfelelően készüljünk fel egy több száz kilométeres, havas, jeges útszakaszokkal tarkított utazásra a helyett, hogy csak megszokásból bepattannánk autónkba és elindulnánk! Fontos, hogy mindig az útviszonyoknak megfelelően közlekedjünk úgy, hogy figyelünk az úton lévőkre is, hiszen az elakadásjelző háromszögnek inkább az autóban a helye! Ha pedig nem szeretnénk mi magunk bajlódni gépjárművünk átnézésével, keressünk fel egy MARSOPONT-ot, ahol megteszik mindezt helyettünk is!