Nokian világrekord: 331,61 km/óra – jégen!


“A nagysebességű tesztelés nehéz körülmények között fontos része téligumi-fejlesztésünknek. A határok próbálgatásával új dolgokat tanulunk meg, és ez visszatükröződik termékeinkben is,” magyarázza Matti Morri, a Nokian Tyres műszaki vevőszolgálati igazgatója.
A Guinness Világrekordok szervezetnek pontos szabályai vannak a jégautózásra. Egy kilométeres távon, repülőrajttal, oda-vissza kell mérni, és e kettő átlaga az eredmény. A kísérletet egy órán belül kell lebonyolítani, csakis természetes jégen, amelyet nem szabad felérdesíteni, sem bármiféle anyaggal kezelni. A gumik legyenek kereskedelmi forgalomban kaphatók, illetve a rekordfutam országában közúti használatra engedélyezettek.
A téli gumi feltalálója az extrém viszonyok mestere


A Nokian Tyres hozta ki, 1934-ben a világ első téli gumiját. Két évvel később jelent meg az északi viszonyokra tervezett és mindmáig világszerte elismert Hakkapeliitta nevű abroncs. A világ legészakibb gumiabroncs-gyártójak saját próbapályán teszteli és fejleszti abroncsait Ivalóban, 300 kilométernyire északra a Sarkkörtől.
A Nokian Tyres a világ egyetlen gumiabroncs-gyártója, amely a szigorú téli viszonyokra megfelelő termékekre és szolgáltatásokra összpontosít. Innovatív személyautó-, tehergépkocsi és munkagép-abroncsai a legnehezebb körülmények között is megállják a helyüket, ugyanakkor kiválóan megfelelnek az enyhébb, közép-európai éghajlatra is.

A Nokian Tyres nettó értékesítése 2010-ben 1,058 millió euró volt, alkalmazottainak száma 3,500. Hozzá tartozik a húsz ország 770 üzletében kapható Vianor hólánc-márka is. A Nokian Tyres részvényeit Helsinki tőzsdéjén jegyzik.
,
A jégautózás új gyorsasági világcsúcsát a Nokian Tyres tesztpilótája, Janne Laitinen állította fel 331,610 km/órával a Botteni-öbölben, a finnországi Oulunál. A rekorddöntésre március 6.-án került sor, 14 kilométeres pályán, fagyos viszonyok között, Nokian Hakkapeliitta 7 szöges gumikkal (255/35R20 97 T XL).
Gyors autókon életbevágóan fontos a jó gumiabroncs, hiszen csak ezen keresztül kapcsolódik az úthoz. Ha jégen akarunk extrém sebességgel autózni, maximális tapadásra, kiváló strukturális stabilitásra és olyan menettulajdonságokra van szükség, amelyek megfelelnek a motor teljesítményének.
331 km/óránál az autó 92 métert tesz meg másodpercenként, miközben a centrifugális erőtől 15–20 milliméternyit nő a gumiabroncsok átmérője! Ahogy nő a sebesség, úgy kell egyre jobb útfogás a tempó további növeléséhez.

Olvassa tovább!