Véget ért a Korosztályos Vidék Bajnokság Nyíregyházán

A MARSO Tenisz Centrum Egyesület 2017. év végén azzal a céllal vette át a tenisz club üzemeltetését, hogy Nyíregyháza a hazai tenisz világában is kivívja az országos hírnevet.Ehhez elengedhetetlen a tehetséggondozás, az utánpótlás támogatása, a szenior és a szabadidő tenisz népszerűsítése, valamint sport programok és versenyek szervezése. Májusban és júniusban már tartott a tenisz centrum kisebb versenyeket és júliusban is lesz MARSO Kupa. 

A Korosztályos Országos Bajnokságot megelőzően két nagy versenysorozatot tartanak: egyet Budapesten, egyet pedig vidéken, amelyen az ország valamennyi vidéki sportegyesülete részt vesz. A MARSO Tenisz Centrum sikeresen pályázott ez utóbbi megszervezésére, amelynek köszönhetően 2018. június 19-28. között Nyíregyháza adott otthont aKorosztályos Vidék Bajnokságnak.

„Egy évvel ezelőtt, amikor Balatonbogláron volt a Korosztályos Vidék Bajnokság, egyáltalán nem gondoltam, hogy Nyíregyházán lehet ilyen versenyt rendezni, azt meg különösen nem, hogy nekünk ilyen szoros kötődésünk lesz a szervezéshez” – kezdte Becser Zoltán, a MARSO Kft. ügyvezető igazgatója és a Korosztályos Vidék Bajnokság versenyigazgatója.

Az elmúlt fél évben tervszerűen és tudatosan zajlottak a fejlesztések a 15 salakpályán és környékén, hogy minden megfelelő legyen a Korosztályos Vidék Bajnokság kezdetéig.
„Mérföldköveket tűztünk ki magunk elé: az átvételt követően a legfontosabb feladatunk a teniszhez szükséges optimális környezet megteremtése volt, majd az öltöző, a klubház megújítása. A jó idő beköszöntével kisebb versenyeket szerveztünk, majd az utánpótlás nevelésre helyeződött a hangsúly. A Korosztályos Vidék Bajnokság megszervezésének megnyerésekor tudtuk, hogy ez az elmúlt fél éves munkánk legfontosabb mérföldkövét jelenti majd” – összegezte a versenyigazgató.

Fontos kiemelni, hogy a munka során az alapvető cél az volt, hogy a bajnokságra érkezők ne csak megismerjék, hanem meg is szeressék Nyíregyházát. A szállásadók és az egyes turisztikai attrakciók vezetői is együttműködésüket kifejezve segítették a bajnokság szervezését: az ide érkező versenyzők kedvezményesen szállhattak meg egyes hotelekben, valamint kedvezményes belépőjegyet kaptak az Nyíregyházi Állatparkba, az Aquarius Élményfürdőbe vagy a Tófürdőbe.

„Egy ekkora volumenű bajnokság legfontosabb alappillére azonban mégis az, hogy megfelelő minőségű pályák legyenek. Az időjárás nem mindig kedvezett számunkra ezalatt a tíz nap alatt, de szerencsére a pályák minőségére nem érkezett kifogás, holott volt 2 nagyon esős napunk. A vidék bajnokság időbeli lezárásához elengedhetetlen a pályák megfelelő minősége, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy sikeresen vizsgáztak az első nagy megmérettetésükön” – összegezte Becser Zoltán.

Rákóczi Andrea, a Magyar Tenisz Szövetség versenybírója koordinálta a tíz napig tartó bajnokságot, akinek nem volt ismeretlen a helyszín:
„Vegyes érzelmekkel fogadtam, amikor megtudtam márciusban, hogy a vidékbajnokság Nyíregyházán lesz. 2006 óta egy kivételével minden vidék bajnokságot én koordináltam és pont az első vidék bajnokságom volt Nyíregyházán. Sajnos az elmúlt 12 évben nem volt hasonló volumenű verseny a megyeszékhelyen, bár párszor voltam itt bíráskodni, így érthető, hogy vegyes érzelmekkel érkeztem a bírótársaimmal együtt.”

A 10 napos versenyre az ország minden tájáról érkeztek teniszezők, összesen 35 sportegyesület 95 lány- és 131 fiú versenyzője vett részt bajnokságon, akik között több magyar válogatott kerettag is szerepelt. Voltak olyan versenynapok, amikor délelőtt 09:00 órától egészen este 21:30 óráig tartottak a mérkőzések.

„Félő volt, hogy a nyugati országrészben élő csapatok nem fognak eljönni a keleti régióba, de szerencsére a részvételi arány igen magas volt és magas színvonalon is zajlottak a mérkőzések. Sajnos az időjárás nem mindig kedvezett a teniszezőknek, de szerencsére a kiírt időpontban be tudtuk fejezni a versenyt. Versenybíróként elmondhatom, hogy igen sportszerűek voltak a játékosok, kevesebb problémák voltak most a szülőkkel, kísérőkkel. Meg voltam elégedve maximálisan a segítőimmel, mind a játékvezetői kollégákkal, mind a bajnokságnak helyet adó házigazdákkal. A rendezők minden kérést teljesítettek, látszik, hogy igazán szívükön viselik a tenisz centrumot. Kellemes meglepetés volt ez számomra, hiszen ahogy említettem is, vegyes érzelmekkel érkeztem, de öröm látni, hogy megszépült a klubház és környezete, valamint lelkiismeretes, teniszszerető emberek kezébe került a centrum üzemeltetése is.” – összegezte a tíz napot Rákóczi Andrea versenybíró.

A MARSO Tenisz Centrumnak ez volt az első ekkora volumenű versenye, amelynek sikeréhez nagyban hozzájárult a szervezésben résztvevők hozzáállása is.
„Példaértékű volt a MARSO-s kollégák összefogása és tenni akarása a bajnokság szervezési munkálataiban, de a pályamunkások, a büfében dolgozók is szó nélkül teljesítették a résztvevők kéréseit. Azt biztosan kijelenthetjük, hogy az összefogás nélkül nem lett volna ilyen színvonalas bajnokság” – mondta Becser Zoltán ügyvezető igazgató.

A MARSO Tenisz Centrum Egyesület az Egyesületi Pontversenyben a legjobb nyolc között végzett a 35 csapatból, három csapata pedig kvalifikációt is szerzett az országos bajnokságra: F18-as korosztályban kettő, míg az F12-es korosztályos csapata is ott lesz az augusztus budapesti OB-n.

A jövőt illetően elmondhatjuk, a MARSO Tenisz Centrum bebizonyította, hogy feltételei alkalmasak egy országos bajnokság megszervezésére, így a későbbiekben tervei között szerepel akár nemzetközi felnőtt vagy utánpótlás verseny megszervezése vagy akár egy országos bajnokság lebonyolítása is.

A MARSO Tenisz Centrum továbbra is vallja, hogy terveinek megvalósításával hosszú távú értéket teremt a városnak és felvértezve egy megbízható támogatói körrel, újra virágzó utánpótlás nevelő bázissal, országosan és a későbbiekben akár nemzetközi szinten is jó hírét kelti Nyíregyházának és a MARSO Kft.-nek is.