Continental gumiabroncsok

A Continental gumigyárat 1871-ben 9 bankár és gyáriparos alapította Hannoverben Continental-Caotchouc und Gutta-Percha néven. A cég hivatalos szimbólumát, az ágaskodó paripát 1882 októberében jegyezték be és a mai napig védjegye a vállalatnak.

A német gumiipar az 1920-as évekre folyamatosan fejlődött és több nagyvállalat jött létre, ekkor fogalmazódott meg bennük az egyesülés. A gumigyártás legjelentősebb képviselői „Continental Gummi-Werke AG” néven egyesültek. Az így létrejövő vállalat termelése Németországra korlátozódott, exporttevékenysége viszont folyamatosan nőtt.

Továbbiakban a Continental tudatosan elkezdte kiépíteni globális termelő- és kereskedelmi hálózatát. Megszerezte az amerikai Uniroyal Inc. európai abroncstevékenységét majd felvásárolta az osztrák Semperit gumigyárát. 1993-ban többségi tulajdon részt vásárolt a csehországi Barum vállalatban így jelentősen növelte piaci részesedését Kelet-Európában.

A gumigyár megalapítása idején kizárólag Németországban folyt a gyártás és a kutatás, hozzávetőlegesen 200 munkavállalóval, napjainkban 150.000 fő dolgozik 45 ország 193 helyszínén. 

Continental vállalat megalapítása óta tudatos és folyamatos fejlődés árán vált mára a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójává. A Continental gumiabroncsok kiváló menettulajdonsággal bírnak száraz és nedves úton egyaránt, a prémium abroncs minőséget, a több mint 140 éves tapasztalat szavatolja.

Continental gumiabroncsot keresel?


Continental
CONTI COACH HA3 (CCA3)
Új generációs kormányzott abroncs kiemelkedő kezelhetőséggel, legalacsonyabb gördülési ellenállással, speciális gumikeverékkel a távolsági autóbusz járatokra. Magasabb futásteljesítmény, jobb újrafutózhatóság, új vállrész a kedvezőbb üzemanyag megtakarításért.Maximalizált biztonság.
Continental
CONTI COACH HA3 ED (CCA3ED)
Continental
CONTI COACHREGIO HD3 (CCRD3)
Continental
CONTI CROSSTRAC HD3 (CXD)
Continental
CONTI CROSSTRAC HS3 (CXS)
Continental
CONTI CROSSTRAC HT3 (CXT3)
Continental
CONTI ECOPLUS HD3 (CED3)
Új generációs abroncs hajtott tengelyre autópályára, kiváló vonóerő átvitellel. Alacsonyabb gördülési ellenállás az új futófelületi keverék és az optimalizált mintázat eredményeként. Csökkentett deformáció és üzemanyag- fogyasztás a vállkialakításnak és akúpos széleknek köszönhetően.
Continental
CONTI ECOPLUS HD3+ (CED3+)
Continental
CONTI ECOPLUS HS3 (CES3)
Csúcs kategóriás 3. generációs kormányzott abroncs távolsági fuvarozáshoz. Innovatív mintázat, keverék és abroncsszerkezet a nagy futásteljesítmény, alacsony gördülési ellenállás, maximális biztonság és az optimális újrafutózhatóság érdekében. Fókuszban a flotta költségek csökkentése áll.
Continental
CONTI ECOPLUS HS3+ (CES3+)
Continental
CONTI ECOPLUS HT3 (CET3)
Prémium kategóriás 3. generációs pótkocsi abroncs távolsági fuvarozáshoz „A” osztályú gördülési ellenállással. Innovatív kettős rétegű mintázat a gazdaságos üzemeltetés és a kivételesen magas futásteljesítmény érdekében. Teljesen áttervezett erősebb karkasz, maximális újrafutózhatóság.
Continental
CONTI ECOPLUS HT3+ (CET3+)
Continental
CONTI ECOREGIONAL HD3 (CERD3)
Continental
CONTI ECOREGIONAL HD3+ (CERD3+
Continental
CONTI ECOREGIONAL HS3 (CERS3)
Continental
CONTI ECOREGIONAL HS3+ (CERS3+
Continental
CONTI HYBRID HD3 (CHD3)
3. generációs hajtott abroncs rövid és hoszszú távú felhasználásra. Kategóriája legjobb futásteljesítményét és gördülési ellenállását nyújtja. Nagyon jó tapadás minden időjárási körülmény között a kiegyensúlyozott lamellázottságnak köszönhetően. Tartósvonóerő a teljes élettartam alatt.
Continental
CONTI HYBRID HD5 (CHD5)
Continental
CONTI HYBRID HS3 (CHS3)
Új generációs kormányzott abroncs rövid és hosszú távú felhasználásra. Kategóriájában a legjobb futásteljesítményt és gördülési ellenállás teljesítményt nyújtja. A mintázati kialakítás optimális üzemanyag fogyasztást biztosít. Az oldalfal egyedi keveréke csökkenti a gördülési ellenállást.
Continental
CONTI HYBRID HS3+ (CHS3+)
Continental
CONTI HYBRID HS5 (CHS5)
Continental
CONTI HYBRID HT3 (CHT3)
A sikeres HTR2 új generációs utódja pótkocsikra regionális és távolsági fuvarozáshoz. A hosszú futásteljesítmény, az alacsony gördülési ellenállás és az üzemanyag megtakarítás kiváló kombinációja. Tartós és fokozott újrafutózhatóságú karkasz, optimalizált mintázat és kontúr jellemzi.
Continental
CONTI HYBRID HT3+ (CHT3+)
Continental
CONTI HYBRID LD3 (CHD3)
3. generációs hajtott abroncs rövid és hoszszú távú felhasználásra. Kategóriája legjobb futásteljesítményét és gördülési ellenállását nyújtja. Nagyon jó tapadás minden időjárási körülmény között a kiegyensúlyozott lamellázottságnak köszönhetően. Tartós vonóerő a teljes élettartam alatt.
Continental
CONTI HYBRID LS3 (CHS3)
Új generációs kormányzott abroncs rövid és hosszú távú felhasználásra. Kategóriájában a legjobb futásteljesítményt és gördülési ellenállás teljesítményt nyújtja. A mintázati kialakítás optimális üzemanyag fogyasztást biztosít. Az oldalfal egyedi keveréke csökkenti a gördülési ellenállást.
Continental
CONTI SCANDINAVIA HD3 (CSD3)
Continental
CONTI SCANDINAVIA HS3 (CSS3)
Új generációs téli abroncs kormányzott tengelyre teherautókra. Maximális biztonság és a kormányozhatóság a jól bevált rejtett lamellák révén. Nagyon jó gördülési ellenállás és futásteljesítmény a kétrétegű mintázatnak köszönhetően. Speciális keverék a kemény téli körülményekhez.
Continental
CONTI SCANDINAVIA HT3 (CST3)
Téli 3. generációs pótkocsi abroncs rövid és hosszú távra. Maximális biztonság a 3D lamella technológiával a kiváló kanyarodási és fékezési stabilitásért. Szélesebb vállakkal rendelkezik, hogy ellenálljon az erős oldalirányú erőknek. Speciális keverék a kemény téli körülményekhez.
Continental
CONTI SCANDINAVIA LS3 (CSS3)
Új generációs téli abroncs kormányzott tengelyre teherautókra. Maximális biztonság és a kormányozhatóság a jól bevált rejtett lamellák révén. Nagyon jó gördülési ellenállás és futásteljesítmény a kétrétegű mintázatnak köszönhetően. Speciális keverék a kemény téli körülményekhez.
Continental
CONTI URBAN HA3 (CUA3)
Új generációs kormányzott vagy bármely pozícióba való abroncs városi autóbuszokra. Kiváló hosszanti és keresztirányú tapadás, jó úttartás és precíz irányíthatóság. Extra vastag oldalfal, nagyobb mintázati mélység és innovatív alapanyag jellemzi,ami által nagyon alacsony a gördülési zaj.
Continental
HCS
Kormányzott abroncs nehéz terepviszonyokra. Magas fokú üzembiztonság, maximális élettartam és kiemelkedő védelem a sérülésekkel szemben a futófelületi keveréknek köszönhetően. A legnehezebb terepen is rendkívül hatékony kapaszkodás. Extra tartós karkaszkonstrukció.
Continental
HDC
Hajtott tengelyre szerelhető abroncs terepes és közúti felhasználásra egyaránt, 20 collos mérettartományba. Nagyszerű futásteljesítmény és sérülésekkel szembeni ellenálló képesség. Nagyon jó vonóerő átvitel és megerősített övszerkezet, mindez magas terhelhetőséggel.
Continental
HDC1
Hajtott tengelyre szerelhető abroncs vegyes alkalmazásra. Magas futásteljesítmény és a sérülésekkel szembeni ellenálló képesség az új futófelületi keveréknek és az új kontúroknak köszönhetően. Magas terhelhetőség, megerősített övszerkezet, kiemelkedő vonóerő átvitel.
Continental
HDC1 ED
Continental
HDL2+
Continental
HDO
Continental
HDR
Hajtott tengelyre szerelhető, regionális fuvarozáshoz ajánlott mintázat. A pontosan kialakított, méret specifikus mintázati kontúroknak köszönhetően egyenletes és minimális a kopás. Hosszú élettartam és magas nedves tapadás jellemzi.
Continental
HDR+
Hajtott tengelyre szerelhető, regionális fuvarozáshoz ajánlott mintázat. A pontosan kialakított, méret specifikus mintázati kontúroknak köszönhetően egyenletes és minimális a kopás. Hosszú élettartam és magas nedves tapadás jellemzi.
Continental
HDR2+
Continental
HDW
Havas, jeges és nedves útfelületen is megbízható tapadás és a vonóerő pontos átadása a mintázat kapaszkodó élei és lamellái révén. A merev mintázati blokkoknak köszönhetően stabil az abroncs iránytartása. Megbízható, biztonságos és gazdaságos téli vezetést tesz lehetővé.
Continental
HDW2
Nedves, havas és jeges útfelületen is extrém tapadás és fokozott vonóerő átadás a továbbfejlesztett mintázat kapaszkodó élei és lamellái révén. Száraz úton is magas futásteljesítmény az abroncs övszerkezetének, keverékanyagának és mintázatának harmonikus összhangja kapcsán.
Continental
HDW2 SCANDINAVIA
Continental
HSC1
Finomhangolt kormányzott abroncs terepes és utcai felhasználásra egyaránt. Magas futásteljesítmény és sérülésekkel szembeni optimális ellenálló képesség. Megerősített övszerkezet és fokozott tartósságú karkasz. Kiváló irányíthatóság mindenfajta útfelületen és talajon.
Continental
HSC1 ED
Continental
HSU
Kormányzott tengelyre, illetve bármely pozícióba szerelhető abroncs buszokra. A megerősített oldalfal ellenáll a padkázásból adódó sérüléseknek. Optimális kialakítása hosszú élettartamot és kényelmes utazást, míg tartós karkasza extra újrafutózhatóságot biztosít.
Continental
HSW2 COACH
Távolsági buszoknál téli útfelületen is fokozott biztonság és tapadás a továbbfejlesztett mintázat kapaszkodó élei és lamellái révén. Száraz úton is magas futásteljesítmény az abroncs övszerkezetének, keverékanyagának és mintázatának harmonikus összhangja kapcsán.
Continental
HSW2 SCANDINAVIA
Nedves, havas és jeges útfelületen is fokozott biztonság és tapadás a továbbfejlesztett mintázat kapaszkodó élei és lamellái révén. Száraz úton is magas futásteljesítmény az abroncs övszerkezetének, keverékanyagának és mintázatának harmonikusösszhangja kapcsán.
Continental
HSW2+ COACH
Continental
HTC
Continental
HTC1 ED
Continental
HTL2 ECO-PLUS
Pótkocsikra ajánlott mintázat távolsági fuvarozáshoz. Kiemelkedő futásteljesítmény a továbbfejlesztett, üzemanyag-takarékosságot szolgáló mintázati kialakítás és keverékanyag optimális kombinációja eredményeként. Új karkasz konstrukció a csekély gördülési ellenállásért
Continental
HTR
Pótkocsi abroncs regionális fuvarozáshoz. Alacsony üzemanyag fogyasztás és gördülési ellenállás jellemzi. Magas futásteljesítmény a futófelületi keverékanyag és a mintázati geometria összhangja révén. Nagyszerűek az egyenesfutási adottságai is.
Continental
HTR 2
Regionális fuvarozásra ajánlott pótkocsi abroncs. 20%-kal több futófelület a magas futásteljesítményért. A legalacsonyabb fogyasztási mutatók kategóriájában az 5%-kal alacsonyabb gördülési ellenállásnak köszönhetően. Erős karkasz az új acélöv- és peremkonstrukció révén.
Continental
HTR+
Continental
HTR2+
Continental
HTW2 SCANDINAVIA
Nedves, havas és jeges útfelületen is fokozott biztonság és tapadás a továbbfejlesztett mintázat kapaszkodó élei és lamellái révén. Száraz úton is magas futásteljesítmény az abroncs övszerkezetének, keverékanyagának és mintázatánakharmonikus összhangja kapcsán.
Continental
LDR1
Hajtott tengelyre szerelhető, regionális fuvarozáshoz ajánlott továbbfejlesztett mintázat, mely példás vonóerő átadási képességgel rendelkezik. Kiemelkedő futásteljesítmény a kopásálló keverékanyagnak köszönhetően. Kiváló általános menettulajdonságok minden úttípuson.
Continental
LSR+
Rövid távú fuvarozásra ajánlott kormányzott mintázat. Nagyon jó futásteljesítmény a méret specifikus mintázati kialakítás és a kopásálló futófelületi keverékanyagok révén, alkalmazási területek széles köre számára. Kedvező általános menettulajdonságok minden úttípuson.
Continental
RMS
Kormányzott tengelyre ajánlott méret specifikus mintázat vegyes felhasználási körülményekhez. Jó futásteljesítmény és kapaszkodó képesség, komfortos közúti közlekedés.
Continental
URBANSCANDINAVIA HD3 (CUSD3)

Hírek